Osztrák külügyminiszter: mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal

Mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal, elsősorban Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hiszen a cél közös, az európai külső határok védelme és a menekültek létszámának csökkentése – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Kurz – aki csütörtök este fogadta a külföldi sajtó képviselőit – kijelentette: Közép-Európa nem tudja végeláthatatlanul befogadni a menekülteket. Mint fogalmazott: még tavaly voltak eltérő vélemények Közép-Európában és az osztrák kormányban is, azonban az események megmutatták, hogy az általa is szorgalmazott út, az egyetlen lehetséges megoldás.

A miniszter szerint a menekülthelyzet megoldásában szükséges következő lépés, hogy az unió tagállamai határozottabban vegyenek részt a külső uniós határok védelmében, mind anyagi téren, mind  az erőforrások tekintetében. “Az osztrák rendőrség és katonaság készen áll, hogy mindehhez rendkívül jelentős segítséget nyújtson” – jelentette ki Sebastian Kurz az MTI-nek.

 

MTI

The post Osztrák külügyminiszter: mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »