Oszama kétségtelenül ellentmondásos figura volt, de hozzájárult a repülőterek biztonságához

Ilyen, és ehhez hasonló összefüggések megfogalmazására sarkallta a világot Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Fidel Castrot búcsúztató szombati közleménye, amelyben “kiváló vezetőnek” nevezte az elhunyt kubai diktátort.

“Noha ellentmondásos személyiség volt, mind hívei, mind becsmérlői elismerték a kubai nép iránti odaadását és szeretetét, a nép pedig hosszú időn át ragaszkodott a Comandantéhoz. Legendás forradalmár és szónok volt, aki jelentősen felfejlesztette a szigetország oktatási és egészségügyi rendszerét. Apám nagyon büszke volt arra, hogy barátjának hívhatta, és amikor ő elhunyt, alkalmam volt találkozni Fidellel. Megtiszteltetés volt találkozni az öccsével (Raúl Castro jelenlegi kubai vezetővel) és három fiával is, amikor nemrég Kubában jártam”

– idézi az MTI a kanadai miniszterelnököt, aki az említett kubai hivatalos látogatáson magával Fidel Castróval nem találkozott.

Kanada és Kuba

Fidel Castro az egyik koporsókísérő volt 2000-ben Pierre Trudeau temetésén. A NATO-tagországok vezetői közül az idősebb Trudeau volt az első, aki a kubai forradalom után – 1976-ban – ellátogatott a szigetországba, és ott egy alkalommal nyilvánosan éltette Castrót. Az Egyesült Államok és Kuba közeledésében Kanada is szerepet játszott azzal, hogy helyszínéül szolgált a titkos tárgyalásoknak, mielőtt 2014 decemberében bejelentették, hogy a két ország viszonya normalizálására készül.

Trudeau ellentmondásos csodálata a forradalom iránt már csak azért is visszás, mert országa pont azt a szélsőséges, kapzsi kapitalizmust képviseli, amelyet megtestesített Fulgencio Batista tábornok. Miközben Kanada a legkülönfélébb nemi önkifejeződések elfogadásáért küzd, addig diszkriminálja az őslakosait, és a keletközép-európai cigányokat. Miközben liberális demokráciának állítja be magát, olajhomok-kitermeléssel pusztítja a környezetet, és beperli az Európai Uniót, amiért az bojkottálná a 12 millió hektáron megtermelt génkezelt növényeit.

Október 30-án a Fidelért krokodilkönnyeket hullató Trudeau multinacionális vállaltok érdekeit szem előtt tartva Brüsszelben aláírta az EU-Kanada szabadkereskdelemi egyezményt, a CETA-t.

Baloldali politikusok hullajtják könnyeiket Kuba rettegett kommunista diktátora után

Ahogy várható is volt, egyes baloldali politikusok romantikus élményeiket felelevenítve emlékeznek meg Fidel Castroról. Kubát bizonyára valami olyan remek országnak képzelik el, ahol mindig jó idő van, szépen süt a nap, és a gyönyörű tengerparton mindenki vidáman és szabadon énekelget. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Karib-tengeri országban több mint hatvan éve kemény vonalas kommunista diktatúra van.

Oszamának és Hitlernek is voltak jó pillanatai

A kanadai miniszterelnök közleményére reagálva megjelent a TrudeauEulogies elnevezésű Twitter-profil, ahol a hozzászólok szintén relativizálhatják a különböző diktátorok, terroristák munkásságát.

Például:

  • Oszama bin Laden kétségtelenül ellentmondásos figura volt, de páratlan módon hozzájárult a repülőterek biztonságához.
  • Emlékezzünk meg Hasfelmetsző Jackről, a nagy jótevőről, aki fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy a prostituáltak eltűntek az utcákról!
  • Adolf Hitler több ezer zsidónak nyújtott menedéket, emlékezzünk rá hálásan! (Jujj!!! – aszerk).

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »