Összeomlott a zöldbenzin piaca

Alaposan megcsappant Magyarországon azon benzinkutak száma, amelyeknél E85-ös üzemanyagot, vagyis 85 százalékban növényi alapú összetevőből álló benzint lehet tankolni. A csúcsév – több mint 400 kúttal – 2010 volt, ez másfél százalékos piaci részesedést jelentett a terméknek a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) tájékoztatása szerint. Ma már csak 120 kútnál tankolható a magas bioetanol-tartalmú benzin. Ebből mintegy száz töltőállomás az olasz ENI tulajdona volt egészen a közelmúltig, a hálózatot ugyanis megvette a Mol.

Az értékesítőhelyek harmadolása két fő okra vezethető vissza. Az egyik, hogy 2011-ben – két lépcsőben – literenként 70 forintos jövedéki adót vetettek ki a termékre, ami egyértelműen visszafogta a hazai értékesítést. (Egy liter E85-ös átlagára a Holtankoljak.hu szerint most 320 forint literenként, míg a benzinért 330 forintot kérnek.) A szakmai szervezet nem reméli e teher csökkenését, mindössze abban bízik, hogy tovább már nem fog emelkedni. Mindazonáltal Kovács-Gajdos János, az MBSZ szóvivője szerint az E85-ös forgalmának újbóli felfuttatása érdekében egyértelműen és kiszámítható módon kellene csökkenteni a jövedéki adót. „A Magyar Bioetanol Szövetség nem örökérvényű adókedvezményeket szeretne, hanem azt, hogy meghatározott időre (5-10 év) bizonyos kedvezményeket/dotációkat kaphassanak a bioetanol-üzemű járművek. Ilyen lehetne a regisztrációsadó-mentesség, a cégautóadó-kedvezmény, illetve az ilyen járműveket használók parko­lásidíj-kedvezménye vagy -mentessége, esetleges dugódíjmentessége – magyarázta.

A benzinbe történő kötelező bekeverési arányt is növelni kellene, ahogy az számos országban meg is történt. Az E85-ös piacát a csökkenő olajár is szűkíti, hiszen az olcsó benzin mellett viszonylag drága maradt a magas bioetanol-tartalmú rivális. Ez is magyarázhatja, hogy máshol sem dübörög a piac. Bár a termék svédországi, 4,2 százalékos aránya elég magas, de ez még 2014-es adat. Más európai országokban viszont már abban az évben is legfeljebb 1 százalékos, de inkább annál alacsonyabb volt az E85-ös részaránya a benzinpiacon.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »