Ősszel mindenki szív: emelkednek az árak

Ősszel ismételten pozitív tartományba kerülhet a fogyasztói árak éves változása, nyáron viszont továbbra is nulla közelében várható az infláció – mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője hétfőn az M1-en.

A KSH jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak éppen úgy, mint májusban, átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.

Balatoni András kifejtette: ősszel bázishatásoknak köszönhetően pozitív lehet az árindex, a tavalyi év második felében ugyanis olyan árcsökkenés volt, ami miatt – azonos időszakot vizsgálva – idén mintegy 1 százalék körülre emelkedhet az infláció.

Megjegyezte, hogy a globális környezet kedvezően alakul, visszafogott ütemben emelkednek a fogyasztói árak. Hozzátette: a labdarúgó EB-hez hasonlóan az olimpia esetében is előfordulhat, hogy a vállalatok átmenetileg csökkentik termékeik árát, azonban hangsúlyozta, hogy jegybanki szempontból ezek az egyszeri megingások nem jelentősek.

Arra a kérdésre, hogy az infláció változása miként hathat a jegybanki alapkamatra, a szakértő úgy válaszolt: a monetáris tanács álláspontja szerint a jelenlegi kamatkondíciók tartós fenntartása szükséges a jegybanki 3 százalékos inflációs cél eléréséhez, amely az MNB legfrissebb előrejelzése szerint 2018 első felére teljesülhet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »