Összehangolt támadássorozat lehetett Spanyolországban

Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok mi alapján látnak kapcsolatot a két eset között. Megerősítette, hogy a barcelonai merényletben gázoló kisteherautó sofőrje még mindig szökésben van.

Közben meghalt a cambrilsi merénylet ötödik gyanúsítottja is, akit meglőttek a rendőrök. A rendőrség nyomába eredt a terroristáknak, négyet agyonlőtt, az ötödiket súlyosan megsebesítette. Mint korábban közölték, az illetőkön robbanómellény volt. Ezeket a rendőrök felrobbantották.

Hírdetés

A helyi média szerint a cambrilsi gázolók nekihajtottak egy rendőrautónak is, amellett, hogy járókelőket gázoltak el.

Ausztrálok és hongkongiak is vannak a barcelonai merénylet halálos és sebesült áldozatai között – közölték, bár nem lehet tudni, hogy a hongkongit vagy hongkongiakat a kínaiak közé sorolták-e az előző listán. A katalán régió belügyminisztériuma korábban azt közölte, hogy a spanyolokon kívül franciák, németek, hollandok, argentinok, venezuelaiak, belgák, peruiak, írek, kubaiak, görögök, macedónok, britek, osztrákok, pakisztániak, tajvaniak, kanadaiak, ecuadoriak, amerikaiak, kuvaitiak, törökök és kínaiak is vannak az áldozatok között. Azt nem pontosították, hogy ki halt meg és ki az, aki csak megsebesült közülük. Tizenötnek súlyos az állapota, 23-nak kevésbé súlyos, 50-nek kisebb sérülései vannak. Gyerekek is vannak köztük.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »