Összehangolt támadás érte a HVIM-et

Összehangolt támadás érte a HVIM-et

A Facebook adminisztrátorai az elmúlt évek során bizonyították, hogy elfogulatlanságért nem kell a szomszédba menniük, de most minden határon túlmentek.Az elmúlt néhány óra leforgása alatt a Facebook adminisztrátorai összehangolt támadást intéztek minden olyan felületünk ellen, aminek szerepelt a nevében, hogy “HVIM”. Nem neveztek meg egyetlen konkrét tartalmat sem, amellyel megsértettük volna a felhasználási feltételeket. A zárolás után nemsokkal végleges törlésre került több mint tizenháromezer követővel rendelkező központi oldalunk, majd közel hatezer követővel rendelkező Pest megyei oldalunk is. Azóta több kisebb felületünk is erre a sorsra jutott, az összes többi oldalunk pedig zárolva van.Felháborító, hogy miközben minden olyan világnézet szabadon terjeszkedhet a közösségi oldalon, melynek nyomán lelki és szellemi defektusok tömkelege nyer teret, addig a normalitás képviselőivel szemben bármit meg lehet tenni, minden különösebb magyarázat nélkül.(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom)Figyelem! A Trianon Felvonulás Facebook eseménye is törlésre került, de a rendezvény természetesen meg lesz tartva. Minden információ elérhető a hivatkozásra kattintva.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »