Összefogna a választásokon, de beszólt Gyurcsánynak az MSZP új elnöke

Összefogna a választásokon, de beszólt Gyurcsánynak az MSZP új elnöke

Az MSZP szombaton megválasztott elnöke szerint a baloldali ellenzéki pártoknak az Orbán-kormány leváltása érdekében választókerületenként egy jelöltet kell állítaniuk 2018-ban a parlamenti választáson. Horn Gyulát ugyanakkor nem adja a DK-nak, és nem kérnek bocsánatot semmiért.

Szerinte tízből hat magyar úgy gondolja, hogy kormányváltás kell, és most az a feladat, hogy tízből négy ember azt mondja, az a jó irány, amit a szocialisták vagy a szocialisták dominálta együttműködés képvisel.

Úgy látja, azzal nem lehet választást nyerni, hogy váltsák le Orbán Viktort, arról is kell valamit mondani, hogyan nézzen ki az ország. Hozzátette: a parlamenti frakciónak ki kell dolgoznia 10-15 törvényt – például a közszféra béremeléséről, az egészségügyi reformról, az oktatással kapcsolatban – , amelyet fontosnak gondol, és amelynek parlamenti benyújtásával állásfoglalásra kényszeríti a Fideszt.

Nincs bocsánat

Elmondta,

nem kérnek bocsánatot többet semmiért,

azt kérik az emberektől, hogy bízzanak bennük és higgyék el, az MSZP megtanulta, hol hibázott, azt is kérte, hogy az emberek ne higgyék el az “elmúltnyolcévezés” politikai magyarázatát a Fidesz saját hibáira.

Az Orbán-kormány leváltása érdekében

mind a 106 választókörzetben egy jelöltet kell állítania a baloldali pártoknak;

aki ebből kimarad, arra az emberek azt fogják mondani, hogy Orbán Viktort támogatja – mondta. Molnár Gyula a pártok közötti együttműködésről közölte, nem lehet “a gyeplőt bedobni a lovak közé” a 106 választókerületben a jelöltkiválasztáskor, ugyanakkor azt még nem tudta megmondani, hogyan képzeli el ennek az együttműködésnek a felső szintjét.

Az önálló MSZP-s miniszterelnök-jelöltet firtató kérdésre azt mondta: külsős vagy pártpolitikus lesz. Ha utóbbiról van szó, akkor az MSZP elsősorban

Botka Lászlóban gondolkozik,

ezért kérte őt arra, hogy irányítsa a kormányzati munkára való felkészülést – mondta.

A DK-elnökére vonatkozó kérdésre azt mondta, Gyurcsány Ferenc olyanná vált, mint “a sóska az óvodás gyerekeknek”,

vele lehet riogatni.

Molnár Gyula szerint a kérdést úgy kell feltenni: le akarják-e győzni Orbán Viktor és megpróbálják-e “kezelni” Gyurcsány Ferencet. Szólt arról is, politikusként érti, hogy a DK stratégiája az, hogy elvegye az MSZP szavazóit, mert máshonnan nem tud új szavazókat szerezni. Ettől nem boldog – folytatta -, és azt üzeni, hogy ezt nem fogják hagyni és vissza fogják szerezni a szavazókat.

Gyurcsány Ferenc Horn Gyuláról tett kijelentésére – miszerint ha Horn élne, DK-s lenne – közölte, ízléstelen, hogy egy párt érzelmi életébe belegázolnak. “Horn Gyula soha életében nem lenne más párt tagja, mint az MSZP-é, Horn Gyulát nem adjuk” – szögezte le a pártelnök.

Horn Gyula

“soha nem hagyná el az MSZP-t, soha nem árulná el az MSZP-t, soha nem verné szét az MSZP-t, soha nem tenne olyat, hogy a volt pártjával szemben politizálna”

– fogalmazott.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »