Oroszország – Keményebb fellépésre sürgetik Trumpot

Republikánus és demokrata párti szenátorok Oroszországgal szembeni kemény fellépésre sürgetik Donald Trump megválasztott elnököt az ukrán válság miatt.

Tizenkét republikánus és tizenöt demokrata párti szenátor fogott össze és nyílt levélben sürgette a megválasztott elnököt csütörtökön, hogy Ukrajna ügyében keményen lépjen fel Oroszországgal szemben. A kezdeményezés Rob Portman ohiói republikánus és Dick Durbin illinois-i demokrata párti szenátor nevéhez fűződik.

Hírdetés

A levélben a politikusok leszögezik, hogy Oroszország szerintük „katonai eszközökkel hajtott végre földrablást” Ukrajnában, és ezért a leendő amerikai kormányzatnak növelnie kell gazdasági, politikai és katonai támogatását Ukrajnának. A levél szerint Oroszország „folyamatosan agressziót” követ el, és többször is visszautasította „Ukrajna „területi integritásának tiszteletben tartását” és „szuverén jogát saját sorsának alakítására”.

A politikusok hangsúlyozzák azt is, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad elfogadnia a Krím orosz bekebelezését és nem szabad feloldania az Oroszország ellen emiatt hozott szankciókat sem.

A levél aláírói között szerepel mások mellett John McCain arizonai republikánus politikus, a szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője és Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor, a külügyminisztériumot ellenőrző egyik szenátusi albizottság vezetője. Graham egyébként szerdán televíziós interjúban arra is sürgette – a választási kampányban egyébként általa nem támogatott – Donald Trumpot, hogy tegyen eleget a kampányban tett ígéretének, miszerint felmondja, de legalábbis felülvizsgálja az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »