Orosz választások: minden nagyon rendben lesz

Az orosz Központi Választási Bizottság felkészült a szeptember 18-i szövetségi alsóházi, valamint regionális és helyi választások törvényes lebonyolítására – jelentette ki a testület elnöke, Ella Pamfilova szerdán Moszkvában, ugyanakkor felhívta a figyelmet a várható törvénysértésekre.

„A választásra vonatkozó jogszabályok, azon mozzanatok ellenére, amelyeket folyamatosan bírálunk, lehetővé teszik, hogy versengő, nyílt és törvényes választásokat rendezzünk” – mondta.

Már több mint száz bejelentés

Pamfilova szerint az általa irányított testület több megelőző intézkedést foganatosított a lehetséges szabálysértések megelőzése érdekében. A bizottság vezetője elmondta, hogy a választási helyiségekből ezentúl csak bírósági végzéssel – vagyis gyakorlatilag sehogy sem – lehet majd megfigyelőket eltávolítani. Felszólította a választókat, hogy azonnal jelentsék a törvénysértéseket. A választási eljárás tisztaságát a lebonyolító szervek a „forró dróttól” a QR-kódig technikai eszközökkel is biztosítani kívánják.

Ella Pamfilova felhívta a figyelmet arra, hogy 13 területen – köztük Moszkva környékén – lehet adminisztratív beavatkozásokra számítani. Elmondta, hogy konzultált az érintett területek vezetőivel, és megígérte, hogy elejét fogják venni a szavazók utaztatásának. Mint mondta, a bizottság eddig 350 alkalommal kapott bejelentést törvénysértő agitációról, és 70,5 millió rubel (több mint 300 millió forint) értékben akadályozott meg illegális pártfinanszírozást. Az orosz legfelső bírósághoz a választásokkal kapcsolatban 115 bejelentés érkezett el, amelyek közül 34-ben már határozat is született.

Több mint százezer jelölt

Oroszországban szeptember 18-án választják meg az állami duma (a szövetségi parlament alsóháza) 450 új képviselőjét, a honatyák egyik felét egyéni körzetben, a másik felét pedig országos pártlistáról. Az előrejelzések szerint mind az egyéni, mind a listás eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország marad a törvényhozás meghatározó frakciója.

Ugyanezen a napon választják meg 39 régió képviseleti szervét, az Oroszországi Föderáció alanyait jelentő 85 entitás közül hétnek a vezetőjét, valamint mintegy 5 ezer helyi önkormányzatot. 38 ezer mandátumért több mint 103 ezer jelölt indul, 49 párt és hat társadalmi szervezet képviseletében.

Összesen kilenc párt juthat be

A választási bizottság augusztusban 14 párt indulását hagyta jóvá véglegesen a dumaválasztáson. Ezek közé tartozik a kormányzó Egységes Oroszország, valamint a Gennagyij Zjuganov vezette Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, a Vlagyimir Zsirinovszkij által irányított Oroszországi Liberális Demokrata Párt, az Igazságos Oroszország, az Oroszországi Hazafiak, a Polgári Platform, a Zöldek, a Növekedés Pártja, a Népi Szabadság Pártja (Parnasz), a Polgári Erő, az Oroszország Kommunistái, a liberális Jabloko, a Haza (Rogyina) és a Nyugdíjasok Pártja az Igazságosságért.

Egy, a Társadalmi Kapcsolatok Oroszországi Egyesületének (RASzO) Politikai Technológiák Bizottsága által elvégeztetett friss felmérés szerint az országos listát állító pártok közül csak az Egységes Oroszország, valamint Zjuganov és Zsirinovszkij pártja számíthat biztosan arra, hogy listájáról képviselők jutnak be a dumába. Az Igazságos Oroszország listás jelöltjeinek bejutására az elemzők már csak 70 százalékos esélyt adnak, a többi pártnak pedig még sokkal kevesebbet. A tanulmány szerzői mindazonáltal azzal számolnak, hogy – az egyéni választókörzetekben való sikeres szereplést feltételezve – összesen kilenc párt képviseltetheti majd magát az új, VII. összetételű állami dumában.

A tanulmány a 2016-os választási kampány lanyhaságát azzal magyarázza, hogy az Egységes Oroszország előválasztásain, az eliten belüli és a politikai pártok közötti megállapodások során már sok minden eldőlt.

Átrendeződtek

A kormánypárt komoly kihívók híján az ésszerű elégséges szinten kampányol. A felmérés megállapította, hogy a parlamenten kívüli pártok a korteshadjárat során nem tudtak élni a kibontakozás lehetőségével, ami megnövelte a szocialista színezetű Igazságos Oroszország bennmaradásának esélyeit. A Növekedés Pártja gyenge szereplésének következtében, valamint amiatt, hogy a Parnasz a liberális irányvonal folytatása helyett inkább a nagy népszerűségnek örvendő Vlagyimir Putyin elnök radikális támadására összpontosított, a liberális politikai erők szegmensében a Jabloko vette át a vezető helyet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »