Orosz-szaúdi megállapodás az olajtermelés befagyasztásáról

Oroszország és Szaúd-Arábia kedden megállapodott az olajtermelés befagyasztásáról – közölte az Interfax orosz hírügynökség Dohából diplomáciai forrásra hivatkozva.

A név nélkül idézett forrás emlékeztetett arra, hogy Dohában április 17-én összeülnek az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők, hogy megállapodjanak a termelés szinten tartásáról, amitől a kőolaj drágulását várják.

A dohai ülést összehívó Oroszország, Szaúd-Arábia, Venezuela és Katar azt javasolta, hogy az olajtermelést a januári szinten fagyasszák be.

Eddig több állam aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az egyik legnagyobb termelő, Irán egyelőre nem csatlakozik a megállapodáshoz. Kedden a Dohából idézett diplomáciai forrás úgy fogalmazott, hogy „Szaúd-Arábia döntését nem befolyásolja Iránnak a saját olajtermelésével kapcsolatos álláspontja”.

A dohai ülés összehívásáról február 16-án született egyezség, aznap a Brent hordónkénti ára 32,08 dolláron zárt. Kedden, röviddel az Interfax-jelentés után a Brent ára 1,09 dollár (2,54 százalék) emelkedéssel, 43,92 dolláron állt.

Irán olajipari minisztere, Bijan Zanganeh korábban kijelentette, hogy országának nem áll szándékában csatlakozni a termelésbefagyasztási megállapodáshoz egészen addig, amíg el nem éri a napi négymillió hordós termelést, ami mintegy harmadával haladja meg a jelenlegi szintet. Ez napi egymillió hordóval növelné a világpiaci túlkínálatot.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »