Orosz földön meggyötörve

Közös imával, gyertyagyújtással vette kezdetét az a fórum, melyet a Makkosjánosiban található Helikon hotelben tartottak kárpátaljai helytörténészek, itteni és magyarországi gulág-kutatók, a téma iránt érdeklődő fiatal költők és írók részvételével. A Kárpát-medencéből elhurcolt magyar és német rabok nyomában című rendezvény résztvevői megtekinthették a sztálini lágereket megjárt Ortutay Elemér görögkatolikus pap hitvalló életét bemutató kiállítást és a róla szóló dokumentumfilmet.

Az egyházüldözés Kárpátalján a szovjetek bejövetele után egyre inkább fokozódott. Ezek mindegyik itt tevékenykedő történelmi egyházat érintették, ám a legnagyobb áldozathozatalt mégis a görögkatolikus egyháztól követelte meg, tájékoztatta a jelenlevőket Marosi István görögkatolikus parochus, a Rákóczi Főiskola égisze alatt működő Görögkör irányítója. A háború előtt 400 gyülekezetet jegyeztek vidékünkön, a hívek lelki gondozását 450 pap végezte. Már az első pillanatban látszott, az új hatalom képviselőinek szándéka: nem csupán bekebelezni kívánták az újonnan megszerzett területet, de szándékukban állt mihamarabb integrálni a szovjet normákhoz az itteni lakosságot. Ennek legegyszerűbb módja pedig az, hogy azok vezetőit, akik látható módon nem kellő szimpátiával viseltettek a szovjet rendszer iránt, fizikailag is megsemmisítsék, illetve szülőföldjükről eltávolítsák. Így aztán óriási nyomás nehezedett a papokra, mégis közülük 127-en megtagadták a pravoszláv valláshoz való „visszatérést”, 130-an viszont készek voltak az ez irányú együttműködésre. A kárpátaljai görögkatolikusok számára az 1989-es újjáéledés azért lehetett oly sikeres, mivel az illegalitásban rengetegen dolgoztak a hit megtartása érdekében. Ortutay Elemér egyszemélyes akadémiáján például 18 fiatalt készített fel a papi szolgálatra.

Vári Fábián László József Attila-díjas költő előadásában emlékeztetett rá, hogy a lágerek témája Kovács Vilmosnak köszönhetően a kárpátaljai magyar irodalomban már a hatvanas években felmerült. A Holnap is élünk c. regényben szó van az elhurcolt magyar férfiakról, arról hogy az mennyire igazságtalan lépés volt az itt berendezkedő új hatalom részéről.

A Bibliából ismert hét csapás a Kárpátalján élő németekkel kapcsolatban mintha megismétlődött volna azzal, hogy a szovjet csapatok elfoglalták Kárpátalját, kezdte előadását Dupka György gulág-kutató, a MÉKK elnöke. Mert a málenykij robotra való elhurcolás számukra csupán a kezdet volt. Két-három hónappal később német fiatalokat – fiúkat és lányokat, fiatal édesanyákat – vittek a Donyec-medencébe jóvátételi munkára. Majd azokat a családokat telepítették ki Szibériába, akiknek a hozzátartozói a német hadseregben szolgáltak. A kolhozok szervezésével pedig sor került a nagygazdák eltávolítására is.

Matkovics-Kretz Eleonóra, a Pécs-Baranya Megyei Német Kör elnöke beszámolt arról a nyáron megtett történelmi zarándokútról, melynek során a gulág-kutatók Oroszországban, Baskírföldön, Grúziában stb. felkeresték azokat a helyeket, ahová Magyarországról hurcoltak el német származású fiatalokat, akik csak több éves kényszermunka után térhettek haza. Már aki közülük a sok szenvedéssel teli éveket túlélte.

Olekszij Korszun egykori KGB-tiszt, a megyei rehabilitációs bizottság tagja, gulág-kutató előadásában rávilágított arra, hogy a szovjet hatalom képviselői milyen tudatosan hajtották végre Kárpátalja bekebelezését. Az ideológiai alapot ehhez a felszabadulás és újraegyesülés kifejezés köré építették, ám az első 8-10 évet inkább a lelki és a fizikai terror, a megnyomorítás évtizedének lehetne nevezni. Az 1947–1952 közötti enyhülés korszakának a lényege abban állt, hogy az addigi halálbüntetéseket 25 évi száműzetésre, lágermunkára változtatták. Ez a megyében 1200 személyt érintett.

E végtelenül szomorú történetben talán az lehet a vigaszunk, hogy a családi legendáriumot fiatal íróink irodalmi igénnyel elevenítik fel újra. A konferencián ezekből az írásokból hallottunk néhányat Lőrincz P. Gabriella, Csordás László és Shrek Tímea tolmácsolásában. Utánuk Bimba Brigitta és Mádi Bianka, az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakos hallgatói a lágereket megjárt túlélőkkel, azok hozzátartozóival készített beszélgetéseit hallgathattuk meg.

Délután a fórumon megjelentek – köztük a Pécs-Baranya Megyei Német Kör által szervezett zarándokút több mint száz résztvevője – Beregszászon a sztálini lágerekbe elhurcoltaknak a Puskin téren álló emlékművéhez vonultak, ahol először Zubánics László emlékezett azokra a 72 évvel ezelőtti szomorú napokra. Majd ezt követően Faragó László beregszászi magyar konzul szólt az egybegyűltekhez. A málenykij robot kétségkívül a kárpátaljai magyarság legnagyobb huszadik századi tragédiája. Ám a történetnek szerencsére van egy másik olvasata is, amit az idő mára teljes mértékben igazolt. Az elhurcolás és a sztálini lágerek valamennyi borzalmával és szenvedésével a kárpátaljai magyarság minden körülmények közötti megmaradásának a jelképe lett. Nem az örök gyászé, hanem a folyamatos újrakezdésé. Ez adhat erőt a mai nemzedékeknek a megpróbáltatások elviseléséhez, a szülőföldön való boldogulásért vívott küzdelmükhöz.

Szépreményi Kristóf

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 47. számRovat: BelföldTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Beregszászi járás›MakkosjánosiCímkék: kárpátaljai magyarságmegemlékezéssztalinizmus áldozataisztálini terrorForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »