Orosz Anna: Vicces Orbán nyilatkozata

Orosz Anna: Vicces Orbán nyilatkozata

A szervezet vezetőségi tagja szerint nem lehet őket se korábbi, se jelenlegi pártokkal összekeverni.

A vártnál jobban indult a momentumosok szegedi bemutatkozása. Az előzetesen becsültnél ugyanis jóval többen mentek el az egyik kávézóban megtartott rendezvényükre.

Hírdetés

Az olimpiai pályázatról szóló népszavazási kezdeményezéshez több mint negyedmillió aláírást gyűjtő mozgalom tagjait a közönség főként az országos tervekről kérdezte.

Orosz Anna, az egyik vezetőségi tag az esemény után viccesnek nevezte, hogy Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában az SZDSZ-hez hasonlította őket.

„Ezt, ugye, egyébként a Fideszről is mondták a 90-es években, hogy semmi sem különbözteti meg őket az SZDSZ-től. Ez egy vicces nyilatkozat ilyen szempontból a miniszterelnöktől. Mi azt gondoljuk, hogy mi elmondtuk, hogy melyek a mi alapértékeink, elmondtuk, hogy mit szeretnénk kezdeni ebben az országban. Szeretnénk cselekedni, és szeretnénk összeegyeztetni végre azt a három alapértéket, a teljesítményelvűséget, a szolidaritást és egy pozitív nemzetképet. És én nem hiszem, hogy ezek után összekeverhetőek lennénk bármelyik jelenlegi vagy korábbi politikai párttal” – jelentette ki Orosz Anna.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »