Trianon traumájának „kibeszélésére” nem volt elég az elmúlt évszázad. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a szégyenteljes békediktátumról – melynek nyomán kétharmaddal csökkent Nagy-Magyarország területe – legjobb volt, ha hallgatott a magyar. A következményekkel azonban együtt kellett élni, és a lélek nem nyugodhatott.
Csak évtizedek múltán láthattak napvilágot egyéni és családi sorsokról szóló művek, visszaemlékezések. Akkor is, ha váteszsorsú írók és költők nem hallgathattak, és lírába, prózába öntötték a leírhatatlant, az elviselhetetlent. A fájdalmat. Koltay Gábor Trianon-filmjében Glatz Ferenc történész szájából elhangzik: be kell vallanunk, hogy nem voltunk képesek feldolgozni ezt a traumát. A jobboldalisággal egyáltalán nem vádolható professzor igaza ma is a fülembe cseng, s örülök – ha ez egyáltalán szívderítő –, hogy rendre születtek fontos tanulmánykötetek, irodalmi és színházi művek e témában. Elég, ha Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon, illetve Trianon-legendák című köteteire gondolunk, vagy Szakály Sándor történészprofesszornak a Magyar Napló kiadásában megjelent Talpra állás Trianon után című válogatására, illetve a Pécsett élő orvos író, Sárosi István aprólékos kutatás eredményeként született, s a Kairosz Kiadó jóvoltából megjelentetett Trianon – A Nemzetközi Törvényszék előtt című dokumentumdrámájára. Nem hagyhatom említés nélkül a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című táncdrámáját sem. Librettóját L. Simon László írta, s Kocsák Tibor komponált hozzá lenyűgöző zenét. A fikciós elemekkel dúsított, hiteles történetre épülő darab koreográfusa Egerházi Attila, a színház igazgatója volt. E megrendítő produkció újfent nyomatékosította: Trianon tragédiája ma is él a lelkekben; a szétszakítottság, a nemzettestből erőszakkal kimetszett területek nemcsak földrajzi béklyót jelentettek és jelentenek, hanem pótolhatatlan családi veszteségeket okoztak, egyéni sorsok, élethelyzetek ellehetetlenítéséhez járultak hozzá, és gyakran visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el.
2020-ban egy exkluzív online előadásra készült a Budapesti Operettszínház: Cári Tibor és Dolhai Attila Szétszakítottak című musicaljét június 4-étől négy részben láthatták a színházrajongók. A történet az I. világháború végét, valamint az azt követő időszakot eleveníti fel. Középpontjában egy három fiút nevelő temesvári értelmiségi család élete áll. A zenés játék alapját Dér Zoltán kordokumentumként szolgáló önéletrajza adta, amely most újra életre kelt: Iványi Marcell Arany Pálma-díjas rendező, producer Dolhai Attila ötlete nyomán, Németh Ákos filmforgatókönyve alapján 73 perces filmet készített, melynek június 4-én lesz a televíziós premierje. A forgatás végéig a Szétszakítottak munkacímet viselte az alkotás, így dolgoztak rajta a stábtagok, köztük az Operettszínház kiválóságai: Janza Kata, Gubik Petra, Földes Tamás, Dénes Viktor, Sándor Péter, Oszvald Marika, Melis Gábor, Mészáros Árpád Zsolt. A zenés történelmi filmben feltűnik a színház főigazgatója, Kiss-B. Atilla is, és jelentős főszerepet kap a tizenkét éves Németh Marcell.
Németh Ákos forgatókönyvíró szándéka az volt, hogy a nagypolitikai történéseket a „kisemberek” nézőpontjából, hétköznapi emberek történetén át ismerje meg a néző. A film természetesen bemutatja a kort, a helyszínt és a főhősök társadalmi helyzetét, a környezetüket, melyben egyik pillanatról a másikra minden semmivé lesz. A polgári miliő, az évszázados tradíció egy csapásra szertefoszlik, amikor a Temesváron élő, jól szituált értelmiségi család kényszerűségből elhagyja az otthonát, és a vagonlétet választja. Az örök hűséget ahelyett, hogy aláírja a Román Királyság iránti hűségnyilatkozatot.
Történelmi film Dolhai-betétdalokkal? – kaphatnánk fel a fejünket e komoly téma zenés feldolgozása kapcsán. Igen, van létjogosultságuk a daloknak. A színpadon éppúgy, mint a filmben. Iványi több síkon futó alkotása attól még elementáris erejű marad, hogy elhangzik benne egy-egy érzelemittas vagy éppen az őrlődést, az összetöretettséget, illetve a reményt kifejező dal. Sőt, a zenei betétek csak további nyomatékot adnak annak, hogy amikor a család lakóhelye a váratlan fordulat után többé már nem Magyarország, akkor is él, lélegzik a lélek…
Saját bevallása szerint kezdetben a rendező számára is kihívást jelentett, hogy miként ábrázoljon filmes karaktereket megénekelt belső monológokon keresztül. Kétségei azonban alaptalannak bizonyultak. A mottó, amit Kiss-B. Atilla főigazgató a Szétszakítottak című produkciónak adott, az Örök hűség című történelmi színház-filmben is érzékelhető: „Szeressük vissza határainkon túl élő honfitársainkat!” Nagy bölcsességre vall Dolhai Attila hitvallása is: „Gyógyírunk és feladatunk az emlékezés. Míg emlékezünk, a békét őrizzük.”
Szöveg: Lőrincz Sándor
Fotó: Horváth Judit, Tóth Eszter Anna
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. május 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
