Őrjöngtek Európában a fogyatékos menekültek miatt

Őrjöngtek Európában a fogyatékos menekültek miatt

Egyre több vezető európai politikus veti fel, hogy nem kell folytatni a megállapodást a törökökkel, és nem szabad őket felvenni az Európai Unióba miután kiderült: Törökország úgy válogatja ki a cseremegállapodás keretében Európába küldött szír menekülteket, hogy többségük a saját nyelvén is analfabéta, vagy súlyos beteg – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 percben című műsorában.

A koalíciós partnerek, a CSU és az SPD felszólították Merkelt, tegye szóvá Isztambulban azokat a hétvégi sajtóértesüléseket, miszerint Törökország úgy válogatja ki a cseremegállapodás keretében Európába küldött szír menekülteket, hogy többségük a saját nyelvén is analfabéta, vagy súlyos beteg.

„Őrjöngtek Európában, amikor kiderült, hogy a Svédországba küldendő szír menekültek 90 százaléka fogyatékos, a Luxemburgba küldendő emberek 97-98 százaléka pedig analfabéta. Aki diplomás azt Törökországban akarják tartani, vagyis halásznak: aki alkalmatlan menjen Európába, aki bármire jó az maradjon Törökországban” – mondta Nógrádi György a 180 percben.

Emiatt is egyre több vezető európai politikus veti fel, hogy nem kell folytatni a megállapodást a törökökkel, és nem szabad őket felvenni az Európai Unióba, nem szabad a vízumkényszert eltörölni és nem szabad pénzt adni Ankarának – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

Nő a koalíciós feszültség Németországban

Nógrádi György arról is beszélt, hogy olyan mélypontra süllyedt a kormánypártok, a CDU/CSU és az SPD népszerűsége, amelyre még nem volt példa Németországban.

A szociáldemokraták megszokták, hogy 42-46 százalékon voltak, majd lementek 30 százalék környékére, amit még meg lehet szokni, de jelenleg 20 százalékon van, amit viszont már nem – emlékeztetett.

A kancellárt nem csak a koalíciós partner, Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke bírálja, hanem a CDU testvérpártjából is kap kritikákat. A bajor miniszterelnök például azzal vádolja Merkelt, hogy ő teremtette meg a szélsőjobboldali alternatívát. Horst Seehofer szerint egyedül Bajorországban nem erős az Alternatíva Németországért (AfD), mert a bajor CSU kézben tartja a dolgokat.

Seehofer ráadásul külön utas politikát folytat: közölte az osztrákokkal, hogy egyetért a Brenner-hágó lezárásával, és ha kell bajorokat is küld segítségül, és tévesnek nevezte az egész EU-török megállapodást.

Horribilis összegbe kerülhetnek a migránsok Németországnak

Szította a koalíciós feszültséget az is, hogy Németországban kiszámolták a migránsválság költségeit, ami nagy teret kapott a sajtóban. Eszerint 2020-ig 93,6 milliárd euróba kerülnek majd a bevándorlók a németeknek. Ebből 25,7 milliárd a szociális támogatás, 5,7 milliárd nyelvképzés, ami Nógrádi György szerint döntő részben csak az aláírásokra megy és a migránsok nem is látogatják a kurzusokat.

Kiszámolták azt is, hogy jelen állás szerint a migránsok éves ellátása idén 16 millliárd euró lesz (a januári helyzet alapján még “csak” 12 milliárddal kalkuláltak), ami 2020-ra 20 milliárd fölé megy.

Idén 600 ezer, jövőre újabb 400 ezer, 2018-ban pedig további 300 ezer migráns érkezésével számolnak, miközben a mai napig nem tudják, hogy tulajdonképpen hányan érkeztek tavaly – emlékeztetett a szakértő.

forrás: Kossuth Rádió 180 perc / hirado.hu

The post Őrjöngtek Európában a fogyatékos menekültek miatt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »