Őrizetbe vették az egykori brazil államfőt

Korrupciós vádakkal őrizetbe vették Luiz Inácio Lula da Silva egykori brazil államfőt.

A hatóságok bejelentése szerint házkutatási és letartóztatási parancsot hajtottak végre Lula elnökkel szemben. A brazil rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni a volt elnök Brazil Munkáspártjának (PTB) kampányait és kiadásait. Lula pedig vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a Petrobras állami olajcég révén, pénzhez és luxusingatlanokhoz jutott.

A rendőrség tájékoztatása szerint Lula amellett, hogy pártvezérként tevékenykedett, végső fokon részese volt azoknak a döntéseknek a meghozatalában, hogy ki töltheti be az igazgatói székeket a Petrobrasnál, ugyanakkor egyik fő haszonélvezője is volt ezeknek a bűncselekményeknek. Bizonyíték van arra, hogy a bűntények révén ő és pártjának kincstára is anyagi haszonhoz jutott.

Jose Cyrispiniano, a brazil szövetségi rendőrség illetékese elmondta, hogy a hatóságok házkutatást tartanak a Silva tulajdonában álló ingatlanokban, illetve az Instituto Lula nevű civil szervezet helyiségeiben is.

A szervezet pénteki közleménye szerint Lula letartóztatása önkényes, törvénytelen és indokolatlan volt. Támadás a brazil jogállamiság és társadalom ellen. Egy csütörtöki közleményében az alapítvány még arról számolt be, hogy Lula sosem követett el illegális cselekményeket. Sem elnöksége előtt, sem közben, sem utána – fogalmaztak a civil szervezet közleményében.

Lula szóvivője egyelőre nem kommentálta a fejleményeket.

Lula Sao Pauló-i háza előtt pénteken az egykori elnök támogatói csaptak össze rivális aktivistákkal, és rendőrségi erőkkel. A televízióban megjelent felvételeken azt lehetett látni, hogy a hatóságok gumibotokat használva szorítottak vissza néhány tüntetőt a ház előtti utcán.

A hatósági közlemény szerint eddig 33 házkutatási és 11 letartóztatási parancsot hajtottak végre az Autómosó fedőnevű nyomozás keretében. A razziákat Sao Bernardo do Campo városban tartották. A település Lula politikai fellegvárának számít.

Az elmúlt héten feladta magát a brazil hatóságoknak Joao Santana, Danilo Medina jelenlegi államfő újraválasztási kampányának főnöke, miután az ország történetének egyik legnagyobb korrupciós botrányának keretében letartóztatási parancsot adtak ki ellene is.

Luiz Inácio Lula da Silva egykori brazil államfő letartóztatása a Petrobrasnál történt korrupciós vizsgálatok egyik fő fejleménye. Lula 2003 és 2010 között töltötte be az elnöki tisztséget, vagyis amikor a dél-amerikai állam ügyészsége szerint az állítólagos vesztegetési esetek többsége történt az állami olajvállalatnál.

A korrupciós botrányok középpontjában a Petrobras állami olajcég és több tucat – egyes hírek szerint 62 – politikus áll, legnagyobbrészt a PTB tagjai, hivatalban lévő és volt honatyák, pártvezetők és kormányzók. Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton keresztül, kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel és más módszerekkel. A korrupciós hálózat felgöngyölítése hónapok óta folyik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »