Orbán Viktor válaszolt a Fradi-szurkolóknak

Levélben válaszolt Orbán Viktor a Ferencváros szurkolói által július végén írt petícióra; ebben visszautal a csapat új stadionjának avatásakor elmondott beszédére, és leszögezi: nem szól bele az FTC vezetésével kapcsolatos kérdésekbe – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-t.

A sajtófőnök által hozzáférhetővé tett levélben Orbán Viktor teljesen természetesnek nevezi, hogy a drukkerek szívükön viselik szeretett csapatuk sorsát.

“Ahhoz azonban, hogy a magyar labdarúgás előbbre lépjen, és hasonló sikereket arasson klubszinten is, mint amilyet a nemzeti válogatottunk ért el, elsősorban összefogásra van szükség” – fogalmazott a miniszterelnök.

“Magyarország miniszterelnökeként továbbra is tartom magam ahhoz, amit a Ferencváros új stadionjának avatásán mondtam. A Ferencvárosi Torna Club vezetésével kapcsolatos kérdésekbe pedig, ahogyan korábban, most sem szándékozom beleszólni” – folytatódik a levél, melyet a kormányfő azzal zárt: “Legyen erkölcs, erő, egyetértés!”.

Ferencvárosi szurkolók július 30-án fordultak petícióval a miniszterelnökhöz, a “jelenlegi szurkolókat érintő fenntarthatatlan és felesleges szabályozás” ellen tiltakozva és Kubatov Gábor klubelnök távozását követelve.

A kormányfő a 2014 augusztusában tartott stadionavató beszédében úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy ennek az eseménynek a napja, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem “zöld-fehér vér” folyik az ereiben.

A miniszterelnök beszédében többek között nagyrabecsülését fejezte ki a fradistáknak a “Fradi-szívért”, amely szavaival élve mindig nemzeti, piros-fehér-zöld színű is volt. Köszönetet mondott a fradistáknak azért, hogy “a magyar nemzet szabadságát és függetlenségét a legnehezebb kommunista időkben is megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban”.

Orbán Viktor szintén köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek és háláját fejezte ki az ország valamennyi polgárának, hogy az új stadiont négy évvel azután sikerült felépíteni, hogy “Magyarország a csőd szélén tántorgott”.

“Megmutatták, hogy a magyarok sosem adják fel” – jelentette ki, végül köszönetet mondott a fradistáknak azért is, hogy fenntartották a világ egyik legnagyobb sportklubját.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »