Orbán Viktor: Magyarország maradjon a magyarok országa!

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Belgrádban megbeszélést tartott Aleksandar Vucic szerb kormányfővel. A találkozón elhangzott beszédét szemléztük.

 

Amikor az ember elfogadja a nép bizalmát, és miniszterelnök lesz, kell tenni egy esküt. Ebben az esküben előkelő helyen szerepel, hogy: a hazámat meg kell védeni mindenfajta törvénytelenséggel szemben. Márpedig az illegális határátlépés törvénytelensség. És miután nyilvánvaló, hogy összefüggés van a közbiztonság romlása, a terrorizmus és az illegális bevándorlás mérete között, ezért nekem az a kötelességem, hogy mindent megtegyek a magyarok biztonsága érdekében.

 

De szeretném világossá tenni, hogy semmit sem akarok tenni úgy a magyarok biztonsága érdekében, hogy az közben bajt hozzon, hátrányt idézzen elő Szerbia számára. Ezért vagyok itt, hogy megtaláljuk azokat a közös fellépési módokat. (…)

 

 

 

Október 2-án lesz egy népszavazás Magyarországon. Erre a népszavazásra azért van szükségünk, mert arra számítok, hogy Magyarország és Brüssszel között a következő hónapokban egyre súlyosabb konfliktusok lesznek migárció ügyben. Minél inkább támogatnak bennünket a népszavazáson, annál nagyobb az esélye annak hogy utána Brüsszellel sikerrel fogjuk megvívni azt a vitát, ami elemi érdekünk, ha biztonságunkat fenn akarjuk tartani.

 

Magyarország fenntartja magának a meg nem változáshoz való jogot. Mi nem akarunk megváltozni. Van egy-két hibánk azt szívesen kijavitjuk. De az országunknak a karakterét, jellegét nem akarjuk megváltoztatni. Azt akarjuk hogy Magyarország magyar ország maradjon. Vallását, kultúráját, etnikai összetételét illetően is.

Ez ma Európában nem számít népszerű álláspontnak, legalábbis a politikusok körében nem. De nekünk ehhez jogunk van. És nekem pedig eskümből fakadóan kötelességem is, hogy ilyen politikát folytassak úgy, hogy közben semmilyen bajt nem okozok a szomszédainknak.

 

 

Orbán Viktor (facebook)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »