Orbán Tusványoson: nem elég a NATO, EU- és V4-hadsereg is kell nekünk

Orbán Tusványoson: nem elég a NATO, EU- és V4-hadsereg is kell nekünk

Minden olyan politikai akciót meg kell állítani, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól – jelentette ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn. A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában a nemzeti szuverenitás visszaszorítását az európai jogkörök javára az egyik legnagyobb veszedelemnek nevezte. Hozzátette, hogy a hamis önértékelést szintén be kell fejezni. Az angolok unióból való kilépésével lezárult egy korszak, amely arról szólt, hogy az EU a világpolitika globális szereplője. Az EU ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja. A tegnapi müncheni lövöldözésre reagálva Orbán Viktor azt mondta: itthon is egyre többet és egyre erőteljesebben kell foglalkozni a biztonság kérdésével.

Orbán Viktor szerint elitválság és demokráciaválság van Európában és a nyugati világban. A miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásában atzt mondta, Európa jobb- és baloldali vezetői 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és ezt mindenki természetesnek tekintette, míg egymással versenyezve és egymást váltva képesek garantálni Európa növekvő jólétét.

A nagy szabadságharcos megint a nemzetállamok miatt aggódik

A gazdasági válság nyomán azonban megjelennek az eddigi bevett eliten kívülről politikai érdekképviseletre jelentkező szereplők, radikálisok és populisták – folytatta a kormányfő, ezek közé sorolva az egyik amerikai elnökjelöltet is. “A probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak” – állapította meg Orbán Viktor.

Demokráciaexport helyett stabilitás

Orbán Viktor kijelentette, maga sem tudta volna Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltnél jobban megfogalmazni, hogy milyen lépések szükségesek a terrorizmus leküzdésére. Trumpnak az Egyesült Államokra vonatkozó javaslatával összhangban kijelentette: Európában a nemzeti titkosszolgálatokat és ezek együttműködését a világ legjobb teljesítményű titkosszolgálati rendszerévé kell tenni, és le kell állítani a “demokráciaexportot”.

“Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe, olyan térségekben, ahol ennek sikere rendkívül kétséges, akkor nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást fogunk okozni” – hangoztatta. Hozzátette: Törökországgal szemben is Magyarország legerősebb elvárása a stabilitás. “Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből az EU-ra minden kontroll nélkül rázuhan sok tízmillió ember” – fogalmazott a miniszterelnök.

Közös európai haderőt szorgalmaz Orbán is

Európai hadsereg létrehozását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

A magyar kormányfő a 27. Bálványosi Szabadegyetemen az előadása után tartott fórumon kérdésre azt mondta: a NATO-tagság fontos és jó dolog, a magyarok biztonságához hozzájárul, védernyője Közép-Európa biztonsága szempontjából létkérdés. Ugyanakkor megjegyezte: megváltoztatta korábbi fundamentális álláspontját, amely arról szólt, a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy az európai kontinens békéjét garantálják.

A britek unióból való kilépésével ugyanis a kontinens katonai ereje jelentősen lecsökkent, és nem maradhatunk katonapolitikailag ebben a védtelen helyzetben – magyarázta Orbán Viktor, aki szerint ezért létre kell hozni egy európai hadsereget, amely valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel.

Kitért arra is, hogy a nemzeti költségvetéseket át kell gondolni, a hadiipart be kell illeszteni a gazdaságpolitikai gondolkodásba. Hozzátette, mire ezt megcsinálják, évek telhetnek el, és "adja a Jóisten, hogy ne legyen szükség" ezalatt egy olyan európai hadseregre, amely az angolszászok és az oroszok nélkül is működik.

Úgy látja: egy európai hadseregnek két irányban kell megvédenie a kontinenst, kelet és dél felé, és ez összefügg a terrorizmussal és a migrációval szembeni védekezéssel. Szerinte részben az is oka, hogy a migránsok újra és újra nekifeszülnek és az embercsempészek nekiindulnak Európának, mert ők is látják, hogy gyenge. Egy szövetség, egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmaradni – adott hangot meggyőződésének.

Sőt V4-es hadsereg is kell

A kormányfő beszélt arról is: nem támogatja további államok bevonását a visegrádi együttműködésbe (V4). Úgy vélte, a V4 minden bővítése kockázatokat hordozna, ezért inkább koncentrikus körök kiépítését tartja jónak olyan országokkal, "amelyek hozzá tudnak adni a V4-ek erejéhez úgy, hogy nem bontják meg annak a homogenitását". Hozzátette, az első számú jelölt Ausztria, amelyre azért is szükség van, "mert róluk másképpen gondolkodik a külső világ, mint rólunk". Megjegyezte: jövő héten arról tárgyal az osztrák kancellárral, hogy Ausztria rendőrökkel, katonákkal és eszközökkel is jelenjen meg a szerb-magyar határon.

Orbán Viktor kijelentette: támogatja azt a lengyel javaslatot, hogy jöjjön létre a V4-ek parlamenti közgyűlése, és azon is dolgoznak, hogy legyen a V4-eknek közös hadserege, ami nem azonos az európai közös hadsereggel. "A közép-európai uniót mélyíteni kell, de nem szabad szembeállítani az EU-val" – hangsúlyozta. "Amíg az EU van, addig mi közép-európaiak az érdekeinket jobban tudjuk belül érvényesíteni, mintha egyébként kívülről próbálnánk meg ugyanezt megtenni" – tette hozzá.

Ami az amerikaiak szerint helyes, az megöl minket

A miniszterelnök egy másik felvetésre kitért arra is, hogy nem közömbös, és van jelentősége az amerikai elnökválasztás kimenetelének, és nem mindegy, hogy aki az Egyesült Államok vezetője lesz, mit gondol a bevándorlásról.

Azt mondta: ma a Magyarországra nehezedő bevándorlási nyomás egyik legfőbb támogatója az Egyesült Államok. Ez részben a hivatalos politikáján keresztül történik – folytatta, és utalt Obama amerikai elnöknek a NATO-csúcson e témában tett nyilatkozatára.

Az amerikaiak szerint, aki a bevándorlást nem tekinti pozitívnak, nem tekinti olyannak, amit bátorítani kell, s nem látja benne az értéket, a legrosszabb 20. századi szellemiséget idézi. Ez a demokraták álláspontja, és mivel most a demokraták adják az elnököt, ez az Egyesült Államok hivatalos politikája is – mutatott rá.

Hozzátette: nem mindegy, hogy aki a leendő elnök lesz, mit gondol a bevándorlásról. Kiemelte: nem kritizálja az amerikaiakat, csak világossá akarja tenni, hogy ami szerintük helyes, az megöl bennünket.

Közölte, amerikai nézőpontból még azt is érti, ha egy bevándorlásban pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Egyesült Államok. "De azt látniuk kéne, hogy ebben történetben mi vagyunk az indiánok" – fogalmazott Orbán Viktor.

Az őszi kvótareferendumról azt mondta: aki nem megy el, a többiekre bízza a döntést. A népszavazásnak az az értelme – jelezte -, hogy "bivalyerős mandátumot adjon" a magyar kormányzatnak az ősszel várható nagy uniós csatákhoz.

A miniszterelnököt kérdezték a kárpátaljai magyarság megsegítéséről is. Elmondta, a magyar kormány sokkal többet tesz, mint amennyit nyilvánosságra hoznak, hogy Kárpátalján az élet ne omoljon össze; mindenkit segítenek aki ott él, és nehéz helyzetben van.

Jelezte azt is: felveti minden uniós csúcson, hogy a vízummentességet legalább meg kell adni.

Orbán Viktor azt mondta, hogy Ukrajnában a stabilitás jeleit sem látják, az ország területének, lakosságának jelentős részét elveszítette. A korábbi gazdasági szerkezet összeomlott, külső finanszírozáson múlik az élete, a létfenntartáshoz szükséges eszközök ára megnőtt. Ukrajna helyzete európai nézőpontból lelkiismereti kérdés, és ebben ma rosszul vizsgáznak – összegzett, szóvá téve: a gazdaság újjáépítéséért alig tett valamit Európa.

Az EU legfeljebb regionális szereplő, nem képes megvédeni a polgárait sem

Az unió ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja, illetve lassan már arra sem – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Európa idealizálását szintén abba kell hagyni. Kitért az előző napi müncheni merényletre is, és azt mondta, nekünk is egyre többet és egyre erőteljesebben kell foglalkozni a biztonság kérdésével.

Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott – jelentette ki előadásában Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, a kontinens elvesztette a globális szerepét és regionális szereplővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait. Mi kell még ahhoz, hogy kimondják, az európai politikai vezetés megbukott? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. A kormányfő azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Úgy értékelte: ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség.

Nyugat-Európa változásra képtelen, de legalább nálunk minden rendben van

Orbán a több mint egyórás beszéde végén úgy összegezte a véleményét, hogy „Európa elvesztette globális szerepet, Európa nem képes egyben tartani a közösséget, az európai politikai vezetés megbukott.” Szerinte az EU-s állampolgároknak már Brüsszel jelenti a problémát és „nem Mekka”, vagyis a brüsszeli bürokraták jelentik az akadályt, nem az iszlám. Orbán ezután ketté is választotta a régi és új Európát.

Az EU alapító tagjaiból álló régi Európa (tehát Németország, Franciaország, a Benelux államok, Olaszország), a változásra képtelen Európa. Míg az új Európa, ahová Magyarország is tartozik, „életképes, tele van energiával, perspektivikus része a földrészünknek”.

Orbán eljutott odáig, hogy szerinte a nyugatra jellemző gazdasági válság, elitválság, demokráciaválság Közép-Európában nem jellemző, egy lengyel, cseh, tót, magyar fiatal a nyugatiakkal szemben jobban bízhat abban, hogy előrébb fog jutni, mint a szülei, ha betartja a szabályokat (mármint a fideszes útmutatásokat, de legalább egy oligarchával vagy más csókossal jóban van, a többiek kalandozhatnak Nyugatra – a szerk.). Ráadásul Európában szerinte Magyarország az egyik legdemokratikusabb hely, hiszen – a kvótanépszavazásra utalva azt mondta – az egyetlen ország ma, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról.

A baloldal pártocskái már megkezdték a siránkozást

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a miniszterelnök "teljesen együgyű lett", semmi másról nem hajlandó beszélni, mint félelemről, menekültekről, az EU állítólagos válságáról, és nem vesz tudomást arról, hogy a magyar fiatalok "százezer szám menekülnek el diktatúrája elől", történetesen Nyugat-Európába, amely Orbán Viktor szerint elvesztette jelentőségét.

A szóvivő úgy értékeli, Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, egy mély politikai, gazdasági, szociális, kulturális válságba süllyedt ország miniszterelnöke még tovább sodortatta hazáját a szakadék felé.

Álszentséggel vádolja a miniszterelnököt szombati tusványosi beszéde nyomán az ellenzéki Együtt.

"A jogállamot és az európai értékeket eláruló Orbán Viktor álszenten Európáért aggódik, miközben Putyin trolljaként éppen ő próbálja gyengíteni az Európai Unió világpolitikában betöltött szerepét" – reagált Orbán Viktor beszédére közleményben az Együtt, amely szerint a kormányfő szombaton "végérvényesen a ’80-as évekbeli állampárt gyáva, az idők szavát ostobán nem értő vezetőinek szerepébe süppedt".

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében leleplezte, hogy az októberi kvótareferendum valójában Magyarország Európai Unióból történő kivezetését készíti elő.

A szocialisták vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a miniszterelnök "túlzott nacionalizmusa" mellett világossá kell tenni, hogy nincs magyar jövő az Európai Unión kívül, még akkor sem, ha a közösség működésén van javítanivaló.

Az MSZP ezért ismételten arra biztat mindenkit, hogy az október 2-i kvótareferendumon otthonmaradásával üzenje meg: Európában akar maradni – fejtette ki Molnár Gyula.

A szocialisták elnöke szerint Orbán Viktor teljes egészében elszakadt a valóságtól, amit jól mutat, hogy sem a magyar egészségügy, sem az oktatás, sem a gazdaság helyzetére nem tért ki beszédében.

A kormányfő emellett nem veszi észre, hogy a magyar fiatalok kétharmada külföldön képzeli el boldogulását, azokban az országokban, amelynek vezetőit a magyar miniszterelnök leváltaná – folytatta Molnár Gyula, aki ezt a helyzetet érzékeltetve olyan fuldoklóként jellemezte a kormányfőt, aki egyik kezével a felé dobott mentőövbe kapaszkodik, míg a másikkal a segítségére siető hajót próbálja meglékelni.

Az MSZP elnöke Magyarország szempontjából helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor elköteleződött Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt mellett. Ennek a külpolitikának a kárát az erdélyi magyarok is a bőrükön érezhetik, a román szociáldemokrata kabinetet elutasító magyar kormány fellépése ugyanis hűvösebbé tette a két ország kapcsolatát – értékelte Molnár Gyula.

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerepzavarban van: uniós vezetőként folyamatosan kritizálja az Európai Uniót, de megoldásokat nem mutatott be szombati tusványosi beszédében.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke a kormányfő előadására reagálva az MTI-nek azt mondta, Orbán Viktor tévesen állítja, hogy Magyarország biztos pont egy bizonytalan világban, mert több százezren külföldre kényszerülnek, az egészségügy összeomlott, az oktatás romokban van és alacsonyak a bérek.

Szerinte a miniszterelnök bár szavakban "keményen üzenget", de emellett azt teszi, amit az előző kormányok is: tökéletesen kiszolgálja a nagyvállalati érdekeket. Szél Bernadett úgy értékelte, Orbán Viktornak beszélnie kellett volna arról, hogyan akarja kivezetni az országot abból a kormánya által teremtett helyzetből, amelynek alapja, hogy alacsony bérekkel akarják a gazdaságot fejleszteni.

Orbán Viktor Donald Trump republikánus elnökjelöltet érintő szavairól Szél Bernadett azt mondta, önsorsrontó politikus az, aki olyan mellett kampányol, aki szétverné a NATO-t.

Orbán gnómja már festi főnökéről az EU-t egyben tartani próbáló államférfi portréját

A Századvég stratégiai igazgatója szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi "gondolkodós" beszédével és politikájával olyan új irányvonalat keres, ami egyben tartja az uniót.

Az MTI-nek szombaton nyilatkozva G. Fodor Gábor azt mondta, a miniszterelnök beszédének legfontosabb üzenete, hogy az európai politikai vezetők megbuktak, cselekvésképtelenek, nem tudják a célokat és ehhez nem tudnak eszközöket rendelni.

Ezzel szemben a magyar politika tudja, hogy mit akar, ahhoz milyen eszközöket akar használni, ezért biztos pontnak számít a bizonytalan világban. Hozzátette: ez a politikai stabilitás a legfontosabb, emiatt is lehet Közép-Európa stabil. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, szükség van az októberi kvótareferendumra – vélekedett a politológus.

A stratégiai igazgató szerint a brüsszeli politika így nem mehet tovább, ezzel rés nyílik a változások felé, most lehet változtatni az irányokon. Ennek a folyamatnak a része Orbán Viktor útkeresése, amely olyan vonalat keres, amely egyben tartja az uniót – mondta.

Donald Trump republikánus elnökjelölt támogatásával kapcsolatban G. Fodor Gábor azt mondta, nem az a kérdés, hogy miben lehet vele egyetérteni, hanem az, hogy mit jelenít meg. Ő képes szembe menni a politikai korrektséggel és megkérdőjelezhetetlennek hitt dogmákkal. Hozzátette: csak "körön kívüli" politikusokkal lehet a becsontosodott európai elitet feltörni.

(MTI – Híradó – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »