Orbán: Továbbra is önsorsrontó folyamat zajlik az unióban

Orbán: Továbbra is önsorsrontó folyamat zajlik az unióban

A pozsonyi csúcs nem változtatta meg Brüsszel bevándorláspolitikáját, továbbra is naiv és önsorsrontó folyamat zajlik az unióban – mondta Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők tanácskozása után.

A miniszterelnök kiemelte: hogy a Brexit után senki nem lép ki az Európai Unióból, a tagállamok együtt próbálják megjavítani az unió intézményi rendszerének működését. Orbán Viktor hozzátette: a visegrádi 4-ek volt az egyetlen csoport, amelynek tagjai konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a bevándorlás-politikával kapcsolatban.

„Legközelebb szeptember 24-én fogunk megint találkozni Bécsben, nem a teljes ET, tehát nem lesz ott minden miniszterelnök, illetve nemcsak európai uniós miniszterelnökök lesznek ott. A balkáni útvonalon érintett országok és az útvonal végén elhelyezkedő Németország, valamint Ausztria is jelen lesz. Ott teszünk ismét kísérletet arra, hogy megváltoztassuk a mostani elhibázott bevándoláspolitikát, és áttérjünk a naiv politikáról, az önvédelmi migránspolitikára, hogy ez bekövetkezik-e Bécsben vagy sem, most még nem tudhatjuk, ezért mi magyarok egyetlen dolgot tudunk tenni, ha valóban és őszintén meg akarjuk változtatni Brüsszel bevándorláspolitikáját, akkor egy sikeres népszavazással kell majd elérnünk” – mondta a magyar miniszterelnök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »