Orbán több tiszteletet kért Schulztól

Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.

Orbán Viktor a pozsonyi várba érkezve újságíróknak elmondta, közölte a német szociáldemokrata politikussal: a jövőben ne alkalmazzanak “jogalkotási trükköket”, kijátszva a nemzetállamok szuverén döntéseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvótánál, ahol az állam-, illetve kormányfők az önkéntes kvóta mellett döntöttek, és az Európai Parlament az Európa Bizottsággal összejátszva ezt kötelezőre kvótára változtatta.

“Azt kértem, hogy ezt ne tegyék többé, mert ezt a nemzetállamok nem tudják elfogadni” – húzta alá Orbán Viktor miniszterelnök.

Martin Schulz csütörtökön a Spiegel Online-nak adott interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától. Az interjúban a német, szociáldemokrata politikus elítélte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország uniós tagságának megvonásáról tett kijelentését, és hangsúlyozta: most a közösség összetartására kell összepontosítani, és nem “provokációkat kell egymás fejéhez vágni nap mint nap”.

“Azt is bírálom, hogy Orbán Viktor mindenből kivonja magát, például a menekültkérdés közös megoldásából” – tette hozzá, és megjegyezte, hogy Orbán Viktor szerinte “nem ócsárolhatja uniós kollégáit”.

Schulz úgy vélte szolidaritásra van szükség, a menekültpolitika mellett a strukturális alapokkal kapcsolatban is, amelyeknek évek óta jelentős haszonélvezői az olyan tagállamok, mint Magyarország.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »