Orbán prágai beszédét cincálta a Financial Times

Orbán Viktornak a prágai V4-csúcstalálkozón elhangzott kijelentéseit kommentálta a Financial Times című londoni politikai-üzleti napilap csütörtöki internetes kiadásában.

A kormányfő szavait egyenesen idézve a lap azt írta, hogy a magyar miniszterelnök szerint az Európai Uniónak „komoly demokratikus deficitje van”, mert „régimódi nyugati vezetők” irányítják, akik a népakarattal ellentétes döntéseket hoznak. Mint a lap prágai és budapesti tudósítói beszámoltak róla, a kormányfő úgy érvelt: erősebb gazdaságuk révén a nyugati tagállamok tartják a kezükben az irányítást az unió felett, de a Nyugat gazdasági gyengélkedése megfosztotta őket a vezetés jogától, a dinamikus keleti gazdaságok pedig nagyobb hatalmat érdemelnek.

Orbán fokozta a támadást

A cikk szerint a magyar miniszterelnök az elmúlt hetekben fokozta az uniós migrációs politika elleni támadását, országos óriásplakát-kampányt indított, amelyben arra buzdítja a magyarokat, hogy az EU betelepítési terve ellen a szeptemberi népszavazáson „küldjenek olyan üzenetet Brüsszelnek, amelyet megért”.

 

Orbán Viktor a visegrádi négyek miniszterelnökeinek szerdai találkozóján elhibázottnak nevezte az Európai Unió külpolitikáját is, támadva az olyan próbálkozásokat, amelyekben rendszerváltoztatás támogatásával akarnak demokráciát vinni olyan országokba, mint Egyiptom vagy Líbia.

Támogatják az EU-t a magyarok

A tudósítók szerint annak ellenére, hogy Orbán Viktor régóta bírálja az uniót, az EU támogatottsága továbbra is viszonylag nagy a közép- és kelet-európai tagállamokban. A Pew Research Center amerikai kutatóintézet egy kedden kiadott felmérése szerint a magyarok 61 százaléka és a lengyelek 72 százaléka pozitívan értékeli az Európai Uniót, és ezek a legmagasabb értékek a felmérésben – mutatott rá a Financial Times.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »