Orbán: Micsoda kommunista gondolkodásmód ez?

Orbán: Micsoda kommunista gondolkodásmód ez?

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a migrációs válsággal kapcsolatban arról is beszélt: a magyar származású tőzsdespekuláns azért pénzeli a civileket Európa-szerte, mert le akarja nyomni a magyar kormányt.

A szokásos pénteki rádióinterjú középpontjában Ismét a migrációs krízis állt: „Az európai vezetők szembekerültek a népükkel. Akárhogyan is okoskodunk, variáljuk, ravaszkodunk. Akárhogy finanszírozza a civil szervezeteket Soros György, meg akárhogy próbál meg bemenni a médiába a magyar milliárdos a pénzével, és hangulatot kelteni, az igazság az, hogy amit a nyugati országok menekültügyben ma csinálnak, azt a saját népük erőteljesen, növekvő számban és növekvő erővel ellenzi” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor hozzátette: Európa az utóbbi időben Irakban, Szíriában és Líbiában avatkozott be és mindhárom ország összeomlott ezért menekültek millió indultak el onnan. „A demokráciát nem lehet exportálni se fegyverrel, se békésen. Minden népet hagyni kell, hogy a saját kultúrája szerint építse fel a saját politikai és gazdasági rendszerét és keresni kell vele az együttműködést úgy, hogy kölcsönösen törekszünk a békességre. Ez jobb külpolitika, mint a »mindenkinél mindent jobban tudunk, mi tudjuk, mi az igazi demokrácia«” – mondta.

A miniszterelnök ezúttal is többször beszélt Soros Györgyről. Az amerikai milliárdostól kapott ösztöndíjáról a kormányfő azt mondta: tévedés azt hinni, hogy Soros azzal meg is vásárolta őt. „Erősen kommunista gondolkodásmód az, hogy azt gondolja valaki, hogy megsegít valakit és akkor utána megvásárolta. És onnantól kezdve azt kell neki is mondani, mint akit a segítséget is nyújtotta, hát micsoda kommunista gondolkodásmód ez? Szabad országban a gondolat is abszurd” – jegyezte meg.

Mindenki maga mérlegeljen

A kormányfő elmondta: a helyszínen szurkol majd a magyar csapatért a jövőhéten kezdődő franciaországi labdarúgó-Eb-n. A terrorfenyegetettségről szólva azt mondta: mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy vállalja-e ezt a kockázatot.  „A magyar diplomácia a lehető legnagyobb erőkkel lesz jelen és áll mindenkinek a rendelkezésére. Ezért azt is javasolnám a derék magyar szurkolóknak, hogy mielőtt nekiindulnak, mindenképpen regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján. Menjenek fel oda, nézzék meg, ott látni fogják, hogyha gond van, baj van, akkor kihez fordulhatnak, milyen kapcsolatot tudnak használni és regisztráljanak, hogy mi is tudjuk, hogy egyébként ők kint vannak” – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a következő hetekben több kormányülést is tartalmak annak érdekében, hogy lezárják azokat az ügyeket, amiket az előző két évben megkezdtek, de a végrehajtásuk valamiért elmaradt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »