Orbán meghátrált Brüsszelben: működhet a CEU, feltételekkel jöhetnek a fiatal migránsok

Orbán meghátrált Brüsszelben: működhet a CEU, feltételekkel jöhetnek a fiatal migránsok

MTI nyomán

Nem először bizonyosodik már be, hogy Orbán Viktor harcos retorikája inkább csak itthonra szól, de Brüsszelben már sokkal simulékonyabb és megengedőbb, ha nyomás alá helyeződik. Miközben az elmúlt napokban a Fidesz-propaganda a Magyarországot védelmezőkre és hazaárulókra osztotta CEU-ügyben a politikai palettát, a kormányfő lényegében úgy tűnik, hogy kapitulált Brüsszelben, sőt, most már még migránsokat is hajlandó lenne Magyarország területére beengedni.

Az Európai Néppárt szombati ülése után – amelyen Orbán Viktor is részt – Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter számolt be az ott elhangzottakról.

A miniszter – az M1 aktuális csatornán elhangzottak szerint – azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

„Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz”

– hangsúlyozta. Orbánéknak ugyanis világossá tették, hogy szankciókkal kell számolnia, ha nem veszi figyelembe a brüsszeli figyelmeztetést, és nem tartjék be az EU szabályait.

A magyar kormányfő az ülésen arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló – sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem (ezt jegyezzük meg!) – jusson be az Európai Unió területére – ismertette Rogán. Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.

Ugyanakkor kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a kormány (ugye előbb még arról volt szó, hogy egyetlenegy migránst sem engednének be)

Hírdetés

hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.

Ez totálisan ellentmond az eddig kormányzati propagandának, és azt valószínűsíti, hogy Orbánék – csillapítva az Európai Néppártban keltett indulatokat – jelentős visszalépésre hajlandóak a bevándorlás tekintetében.

A tranzitzóna kapcsán Rogán azt próbálta hangsúlyozni, hogy azt viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak.

Ezt megint csak úgy lehet értelmezni: bár a kormánynak visszalépni ettől már jelentős szembeköpés lenne, de azzal nyugtathatták az Európai Néppárt képviselőit, hogy a tranzitzónákból könnyedén ki és be lehet járkálni. Ez azonban úgy hangzik, hogy valójában akkor semmit sem is ér a tranzitzóna.

Az ülésen természetesen téma volt a CEU-ügy is. Rogán szerint Orbán világossá tette

„mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti.”

Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.

Ha ez igaz, márpedig igaz, akkor lényegében az egész sorosozás, a hazaárulózás, az egész cirkusz és hisztéria, a magyar társadalom megosztása, illetve hergelése egy értelmetlen, óriási nagy marhaság volt.

Rogán persze még nekiállt magyarázkodni, hogy a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, mert Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie.

A nap folyamán a Politico tudósítása is arról számolt be, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője arra szólította fel Orbán Viktort a brüsszeli ülésen, hogy tartsa tiszteletben a tudomány szabadságát, és ne viselkedjen úgy, mint a lengyel kormány. A találkozó után Siegfried Muresan, az Európai Néppárt szóvivője azt mondta: Orbán Viktor elkötelezett amellett, hogy teljesítse az Európai Bizottság feltételét, vagyis hogy ne zárjon be a CEU.

Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak egy hónapon belül elő kell állnia egy tervezettel, hogy miként kívánja összhangba hozni a vitatott törvényt a brüsszeli testület elvárásaival – szögezte le Muresan. A tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán Viktor kormányfő mindig kész volt tárgyalni és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője.

Ezután nem biztos, hogy Orbán Viktortól, a Fidesztől, illetve a kormányzati sajtótól – enyhén szólva is – elegáns lenne másokat csicskának nevezni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »