Orbán és Vona terroristái

Hogy a Budaházy Györgyre a héten első fokon kiszabott ítélet arányos-e vagy sem, arról vélhetően sokat fogunk még vitatkozni. Az azonban vitathatatlan, hogy valóságos időutazásban lehetett része annak, aki nem szalasztotta el a Demokratikus Koalíciónak (DK) az ügyben kiadott sajtóközleményét.

Hogy a Budaházy Györgyre a héten első fokon kiszabott ítélet arányos-e vagy sem, arról vélhetően sokat fogunk még vitatkozni. Az azonban vitathatatlan, hogy valóságos időutazásban lehetett része annak, aki nem szalasztotta el a Demokratikus Koalíciónak (DK) az ügyben kiadott sajtóközleményét. A Gyurcsány-párt színeiben Vadai Ágnes sietett leszögezni, hogy „a magyar jobboldal a mai ítélettel megkapta rég megérdemelt bizonyítványát”. A DK szerint ráadásul „az ügy rávilágít arra, hogy Magyarországon nem a háború elől menekülők, hanem az Orbán Viktor és Vona Gábor szárnyai alatt felnőtt erőszakos csoportok jelenthetnek terrorveszélyt”.

Könnyű lenne annyival elütni a dolgot, hogy ők már csak tudják, hiszen tőrőlmetszett terrorizmus-szakértőkről van szó – és itt elsősorban nem is Vadaira gondolunk, aki az előző ciklusban egy ideig a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt, hanem a főnökére, aki annak idején a szaúdi futballválogatott kapcsán értekezett „arab terroristákról”. A közlemény azonban ennél jóval érdekesebb dolgokról árulkodik. Többek között arról, hogy Vadai Ágnes és a DK világában megállt az idő, és a Fidesz még mindig „összekacsint” a Jobbikkal, ahogy azt a 2010-es választásokhoz közeledve annyiszor hallhattuk. Az általunk ismert világban ezzel szemben a Jobbik a Fidesz első számú riválisa, s utóbbi kacsingatás helyett saját pályáján igyekszik megverni a radikális formációt, migránsügyben legalábbis biztosan. Ezt azonban éppen az a DK vetheti legkevésbé a kormánypárt szemére, amely a nem kifejezetten liberális roma ügyi nézeteiről ismert Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltsége mellett kardoskodott.

Érdekes továbbá, hogy a DK elsősorban erőszakos jobboldali csoportoktól félti Magyarország biztonságát. Ha az ember el is utasítja a kormányzati kommunikáció túlzásait, illetve azt, hogy a Fidesz-kormány – ahogy egyébként szocialista elődei is – hajlamos saját érdekeinek megfelelően kijátszani a terrorizmuskártyát, attól még tagadhatatlan, hogy az ismeretlen hátterű és személyazonosságú migránsok tömeges érkezése rendkívüli biztonságpolitikai kockázatot jelent. Ha nem is közvetlenül Magyarországon, Európában mindenképpen: legjobb tudomásunk szerint Párizsban vagy Brüsszelben nem szélsőjobboldali terrorcsoportok gyilkoltak. Persze nem minden bevándorló potenciális terrorista (ahogy a kormányzati plakátok sugallják), de ugyanígy a jobboldali radikálisok sem mind azok (ahogy a DK közleménye sugallja). Ha már Magyarország s különösen a vidék Magyarországának biztonságérzetéről van szó, annyi mindent lehetne a kormány szemére vetni a mélyszegénységben élők felemelésének elmulasztásától kezdve a romaintegrációra szánt uniós források elherdálásáig. De nem, Gyurcsányék szerint a magyarok biztonságát ma az erőszakos (szélső)jobboldali csoportok veszélyeztetik. S így talán nem kell feszegetni, hogy a társadalmi felzárkóztatás terén nekik sem valami fényes a bizonyítványuk.

Persze vannak, akik azt mondják, a Budaházy-ítélet azért jött kapóra a Gyurcsány-pártnak, mert a „jobboldali terrorizmusra” hivatkozva bagatellizálni lehet a 2006-os állami terrort. Ebben van is valami, hiszen így jobb lelkiismerettel nosztalgiázhatnak azok, akiknél megállt az idő, és akik ma is attól rettegnek, mi jöhet ki Orbán és Vona (közös) szárnyai alól. Más kérdés, hogy egy-egy olyan megnyilatkozás, mint Vadaié, egy másik csoportot is képes aktivizálni: a nosztalgiára ugyancsak hajlamos jobboldaliakét. Akik csalódhattak ugyan a Fideszben, de ha ilyesmit hallanak, rögtön tudják, hol a helyük.

Gyurcsány Ferenc és pártja mindenesetre tud valamit. Ha nemzetet egyesíteni nem is, mindenkit visszaterelni a régi, megszokott lövészárkába igen. És akárhogy is nézzük, ez sem kis teljesítmény.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »