Orbán-beszéd: megszólalt a baloldal

DK: Orbán Viktor hadat üzent Európának és a magyaroknak

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a miniszterelnök “teljesen együgyű lett”, semmi másról nem hajlandó beszélni, mint félelemről, menekültekről, az EU állítólagos válságáról, és nem vesz tudomást arról, hogy a magyar fiatalok “százezer szám menekülnek el diktatúrája elől”, történetesen Nyugat-Európába, amely Orbán Viktor szerint elvesztette jelentőségét.

A szóvivő úgy értékeli, Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, egy mély politikai, gazdasági, szociális, kulturális válságba süllyedt ország miniszterelnöke még tovább sodortatta hazáját a szakadék felé.

Együtt: Orbán Európa ellen hangolt

Álszentséggel vádolja a miniszterelnököt szombati tusványosi beszéde nyomán az ellenzéki Együtt.

“A jogállamot és az európai értékeket eláruló Orbán Viktor álszenten Európáért aggódik, miközben Putyin trolljaként éppen ő próbálja gyengíteni az Európai Unió világpolitikában betöltött szerepét” – reagált Orbán Viktor beszédére közleményben az Együtt, amely szerint a kormányfő szombaton “végérvényesen a ’80-as évekbeli állampárt gyáva, az idők szavát ostobán nem értő vezetőinek szerepébe süppedt”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »