Orbán barátjának cége építi a gigantikus Telekom-székházat a Fradi-stadion elé

Orbán barátjának cége építi a gigantikus Telekom-székházat a Fradi-stadion elé

Garancsi István cége, a Wing Zrt. építheti fel az 50 milliárdba kerülő Telekom-csoport új székházát a Groupama Aréna szomszédságában – írja a Magyar Nemzet.

A munkálatok már meg is kezdődtek, az 55 ezer négyzetméteres székház 2018 második felére készül el.
 
A szerződés szerint a Telekom, amely bérlője lesz a székháznak, eladja a legértékesebb budapesti ingatlanjait a Wing-csoportnak, amely cserébe felépíti az új épületet.
 
A Telekom mintegy 4 milliárdos nyereségre tesz szert az épületek értékesítésével. Az Infoparkban lévő irodaházat már el is adták, a költözésig azonban visszabérlik.
 
Garancsihoz köthető Market Zrt. építette fel a szomszédban található, 13,5 milliárdba Groupama Arénát – erről azt nyilatkozták, hogy a látványos épület Budapest büszkesége lesz, melyet a külföldiek is meglátnak majd, ha a Népligethez érkeznek, a Telekom-székház felépülte után azonban szinte semmi sem fog látszani belőle -, valamint az 5,5 milliárdos józsefvárosi Holokauszt-emlékközpontot is.
 
A fentiek nyilvánvalóan semmiféle összefüggésben nem állnak azzal, hogy a kormány és a Telekom stratégiai megállapodása értelmében a cég komoly szerephez jut majd a szélessávú internet kialakításában, valamint azzal sem, hogy a multi úgy gondolta, főszponzori szerződést köt a Kubatov Gábor vezette FTC-vel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »