Óránként 1770+ darabot adtak el a Tesla-rivális elektromos autóból

Óránként 1770+ darabot adtak el a Tesla-rivális elektromos autóból

Hétfőn mutatták be a nagyközönség számára az idei Las Vegas-i elektronikai szakkiállítás egyik legjobban várt autóját, az FF91-et. A kínai Faraday Future által megálmodott kocsiról régóta mondogatják, hogy a Tesla igazi kihívója lehet, és ezt a fejlesztők által bejelentett teljesítménnyel sikerült is alátámasztaniuk. Az autót a bemutató óta lehet előrendelni, a számláló pedig igen szépen pörög. Az Electric Car Report beszámolója szerint a bejelentés utáni 36 órában mintegy 64 ezer darab kocsira adtak le előrendelést a leendő tulajdonosok, ami azt is jelenti, hogy óránként körülbelül 1777 modellre jelentkeztek be.

Hírdetés

A SUV-ért előlegként 5000 dollárt, vagyis nagyjából 1,44 millió forintot kell kifizetni. A pletykák szerint az autó ára ennél jóval magasabb, sőt, a Tesláénál is jóval magasabb lehet. Az InsideEVs szerint nagyjából 150 és 200 ezer dollár között mozoghat majd a kocsi ára, ami forintra átszámolva jobb esetben is 43 millió forintot jelentene. Kérdés, hogy ez a teljesítmény megér-e ennyi pénzt, írja a hvg.hu.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »