Önveszélyes unió

Az illiberális Erdogan elérte célját, pénzt, paripát kapott menekültügyben, az Európai Unióval kapcsolatban röpke fél év alatt megvalósította azt, amiről az utóbbi évtizedben csak álmodhatott. A vízummentesség elérésével a törökök milliói kaptak esélyt az európai életre, a német kancellár látványos behódolása pedig olyan lelki, morális és politikai elégtétel Ankarának, amire a török államfő joggal lehet büszke. Hogy e sikerek elérésében Davutoglunak is volt némi szerepe, azt éppen gyors kirúgása jelzi. Erdogan minden dicsőséget a magáénak akar, a piedesztálon nincs hely a külügyminiszterből lett miniszterelnöknek, akit állítólag amúgy sem tartott elég keménynek a rettenthetetlen elnök.

Ankara nemzetközi sikerei ugyanakkor elsősorban Európára korlátozódnak. A regionális nagyhatalmi státus kiharcolása közben Erdogan olyan szarvashibákat vétett, amelyek a háború szélére sodorták Oroszországgal, megrontották viszonyát az Egyesült Államokkal, és beszűkítették a mozgásterét a szíriai háborús fejlemények befolyásolásában. Európa leigázása ellenben már-már az egykori oszmán hadak diadalaira emlékeztet. Az Erdogan megsértésére vetemedő német komikus feláldozásánál jobban nem alázkodhatott volna meg Angela Merkel kancellár. Az, amit mostanában sajtószabadság, emberi jogok s egyéb ehhez hasonló alapvető uniós értékek terén elnéztek Brüsszelben az illiberális Erdogan-rendszernek, erkölcsi szempontból megmagyarázhatatlan. Ez akkor is így van, ha a migránsválságban zsaroló pozícióba kerülő Törökország kiszolgálása nélkül esélytelen volt a menekülthullám fékezése, s ebben egyetértettek az amúgy széthúzó EU-tagállamok.

Kevéssel az Ankarával nyélbe ütött üzlet után a pénzek osztásában és szorzásában verhetetlen Európai Bizottság megint ötletelésbe kezdett. Egy új javaslat szerint az uniós tagországok menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) „szolidaritási hozzájárulás” fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az elosztási mechanizmusban való részvételt. A terv nyilvánvaló hadüzenet Kelet-Közép-Európának, amely egységesen áll ki mindenfajta betelepítés ellen, és továbbra is az illegális határátlépések megakadályozását tekinti alapelvnek.

Az uniós menekültügyi eljárási szabályokat lefektető, úgynevezett dublini szabályok átalakítására tett javaslat elfogadásához a huszonnyolc EU-tagállam többségének, valamint az Európai Parlamentnek a támogatására van szükség. Akár esély is lehet az elfogadására. De hova vezetne egy ilyen diktátum? A feszültségektől súlyosan terhelt unió belső ellentéteinek további kiélezésén túl egy ilyen döntés nyilvánvalóan azoknak a politikai erőknek adna újabb muníciót térségünkben, amelyek eddig is hatékonyan éltek a migránsellenes retorikával. Mint egy falat kenyér, úgy kellenek az ilyesfajta brüsszeli felvetések a magyar kormánynak is, hisz máris indokolható az amúgy jó eséllyel érdektelenségbe fulladó népszavazás. A híradókba vágóképnek ott van Körmend, ahol a befogadótáborból elcsángáló csúnya migránsok randalíroznak (ja, mégsem – cáfolt a Vas megyei rendőrfőkapitány). Nem számítanak a kórházi állapotok, sem a tanárok elégedetlensége, újfent védeni kell az országot az idegenektől és Brüsszeltől.

Utóbbit pedig egyre inkább saját magától kell megvédeni. Lassan nehéz eldönteni, migránsügyileg mi a jobb: az aktív vagy a tétlen unió? Sajnos nincs ma könnyebb és hálásabb politikai feladat az öreg kontinensen, mint euroszkeptikusnak lenni. A kiteljesedésre vágyó kis európai Erdoganok nagy örömére.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »