Önállóan radikalizálódott a németországi baltás merőnylő

Kézzel festett Iszlám Állam zászló lógott a ma hajnali baltás merénylet elkövetőjének szobája falán. A 17 éves afgán származású migráns fiú egy baltával és egy késsel támadt rá az emberekre a vonaton a németországi Wuerzburg városának közelében. A támadásnak négy sérültje van, mindannyian Hong Kongból származnak, egyikük állapota kritikus.

 

A szemtanúk elmondása szerint a támadáskor azt kiáltotta, „Allahu Akbar”. Az elkövetőt menekülés közben lelőtte a rendőrség. Az Iszlám Állam Amaq nevű hírügynöksége bejelentette, hogy a fiatal férfi az ő harcosuk volt.

 

A helyszín úgy nézett ki, mint egy mészárszék. Forrás: BBC.com

 

Joachim Hermann bajor belügyminiszter szerint a merénylő szobájában IÁ-zászlót találtak, és a többi bizonyíték is arra utal, hogy önállóan radikalizálódott – a nizzai merénylőhöz hasonlóan. Aki ismerte a fiatal férfit, nyugodtnak, csendesnek írta le, nem tudták elképzelni róla, hogy képes lenne ilyesmire. Mecseteket nem látogatott, ismerősei nem vettek észre viselkedésében változást.

 

Németországba a tavalyi év során 150 ezer afgán származású migráns lépett be. Épp ezért az esetet követően a világhálón szélsőséges megnyilvánulásoktól sem mentes megjegyzések, posztok kezdtek terjedni a merénylőről. Ezzel azonban nincs vége, a gyakran rasszista megjegyzésekre válaszul megjelent a másik oldal is, akik a viták során azt firtatták, a rendőrök miért nem sebesítették meg a fiút ahelyett, hogy agyon lőtték.

 

Mások a viták hevében a merénylővel szimpatizáló megjegyzéseket tettek közzé.

 

BBC.com

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »