Ön megszavazná a multik hatalmát?

Ön megszavazná a multik hatalmát?

A Fidesznek színt kell vallania! – szögezte le pénteki sajtótájékoztatóján Schiffer András, annak kapcsán, hogy az LMP kétpontos határozati javaslattal élt a szabadkereskedelmi egyezmények kormányszintű elutasítása érdekében. Az ökopárt elnöke szerint, ha a Fidesz valóban komolyan gondolja a nemzeti szuverenitás gondolatát, akkor a szabadkereskedelmi egyezmények ügyét is a nép elé viszi.
 

Ahogy arról beszámoltunk, utolsó szakaszába ért az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) előkészítése azzal, hogy befejeződött a gazdasági megállapodás angol szövegének jogi ellenőrzése. Ugyanakkor az még nem dőlt el, hogy a nagy szabadkereskedelmi egyezmények úgynevezett „vegyes egyezménynek” számítanak-­e, ebben az esetben ugyanis a tagállamok jóváhagyására is szükség van. Azonban, ha Európai Unió Bírósága az EU-Szingapúr egyezményről azt állapítja meg, hogy az csak az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik, tehát nem szükséges a tagállami jóváhagyás, az kihathat az olyan átfogó kereskedelmi megállapodások ratifikálására is, mint a CETA és a TTIP.

Ne feledjük, a közös kereskedelempolitika az EU kizárólagos hatáskörébe tartozó politikák egyike, vagyis csakis az EU (nem pedig az egyes tagállamok) alkothat jogot kereskedelmi ügyekben, és köthet nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat.

A CETA ratifikálása élelmiszer-terrorista világcégek szabad prédájává teszi az Európai Uniót, és Magyarországot is

– ezt már Schiffer András jelentette ki a sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta azt is, amennyiben – akár ideiglenesen is – de életbe lép a CETA, Magyarország GMO-mentességének búcsút inthetünk.

Kiszivárgott Brüsszelből az is, hogy voltak olyan tagállamok, amelyek bizonyos piacokat kivontak a közöspiaci szabályozás alól, a németek például az egészségügyi ellátást, szemben Magyarországgal.

„Tehát az Orbán-kormány a magyar egészségügyi ellátást kiszolgáltatta a szabadkereskedelmi rendelkezéseknek, illetve az offshore bíróságok vitarendezési mechanizmusainak. Eddig magyarázatot nem kaptunk arra, hogy valóban arra készül-e az Orbán-kormány, hogy az SZDSZ nyomába lépve a magyar egészségügyi ellátást liberalizálja, felkínálja a külföldi nagybefektetőknek, és az egészségügyi szabályozás tekintetében elfogadja az offshore bíróságok joghatóságát?”

Schiffer András egy két pontból álló határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé:

az Országgyűlés kötelezze a magyar kormányt, hogy határozottan és következetesen képviselje azt az álláspontot, hogy a CETA, a TTIP, valamint a TISA olyan nemzetközi megállapodásnak minősüljenek, amelyek létrejöttéhez nemzeti parlamentek eljárása nélkülözhetetlenek;

az Országgyűlés kötelezze a magyar kormányt arra, hogy ne támogassa a szabadkereskedelmi egyezmények létrejöttét, amelyek veszélyeztetik a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszer-biztonság, az emberi jogok és a munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, valamint antidemokratikus vitarendezési eljárásokat tartalmaznak.

Az LMP azt szeretné elérni, hogy a parlament szólítsa fel arra Orbán Viktort, hogy ha májusban a CETA tervezete az Uniós-csúcs elé kerül, akkor azt vétózza meg.

Kérdésünkre, hogy milyen érdemi eredményre számít, az ökopárt társelnöke elmondta, ha a bevándorlási kvóta ügyben lehet népszavazást kezdeményezni, mert az Orbán-kormány álláspontja szerint az az ügy nemzeti hatáskörbe tartozik, akkor a szabadkereskedelmi egyezményeket is

„tessék a nép elé vinni”.

Első körben azt várom, hogy a Fidesz komolyan veszi, amit a szuverenitásról és nemzeti érdekérvényesítésről beszélt az elmúlt években, ebben az esetben az LMP határozati javaslata nagyon gyorsan átmegy a parlamenten és nagy többséggel elfogadják azt

– vélekedett Schiffer András, majd hozzáfűzte, hogy a CETA-ból is csináljon a kormány olyan precedenst, mint az áttelepíteni szánt 1290 menekültből.

A Fidesznek színt kell vallania!

– szögezte le a politikus, egyben utalt újra a népszavazás lehetőségére.

Emlékezetes, az LMP által kezdeményezett tavaly februári parlamenti vitanapon csak az ökopárt és a Jobbik képviselte következetesen, hogy a szabadkereskedelmi egyezményekről szóló tárgyalásokat azonnal le kell állítani. A hazai TTIP-nagykoalíció akkor állt fel újra, amikor a Fidesz, az MSZP és a DK képviselői közösen szavaztak arról, hogy az Európai Bizottság folytassa az egyeztetéseket az amerikai féllel. „Ez pedig egy hazaárulással ért fel” – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Tegyünk egy próbát!

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »