Ömlik a sör, egy halom rendőr vigyázza a rendet

Ömlik a sör, egy halom rendőr vigyázza a rendet

Münchenben megkezdődött az Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja. A rendezők idén is több millió résztvevőt várnak, akikre a terrorfenyegetettség miatt több ezer rendőr vigyáz.

A bejáratoknál csúcsidőben 450 biztonsági dolgozik, a fesztivál területén és a környéken pedig 600 rendőr teljesít szolgálatot, a műveleti központban pedig 29 térfigyelő kamera képét követik.

„Nem hiszem, hogy történne valami, de nem is hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a fesztivált. Élvezzük az ünnepet, isszuk a sört, esszük a sült csirkét, így alakul majd” – közölte egy lelkes német sörfesztivál-látogató. A hatalmas sörsátrakban már semmi sem állhat az önfeledt sörfogyasztás útjába.

Az első hordót a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester ütötte csapra. A szociáldemokrata Dieter Reiter-nek csak a második ütésre sikerült a csap rögzítése. Ezután a hagyományoknak megfelelően bajor nyelvjárással azt kiabálta, hogy az első hordó meg van csapolva. A sör elfogyasztása már nem okozott ekkora gondot. Az első korsó a mindenkori bajor tartományi miniszterelnököt illeti.

„Ez a legkellemesebb hivatali kötelességem, hiszen itt olyan emberekkel vagyok együtt, akik jól érzik magukat. Mi mást lehetne kívánni még ehhez az ünnepi hangulathoz – közölte a bajor miniszterelnök, aki elégedett is lehet, hiszen az Oktoberfest hatalmas üzlet a városnak. Nemcsak a sör fogy ilyenkor, de a perec is, a bajor fehér kolbász és a nyárson sült ökör, és persze zsúfolásig teltek a szállodák.

Ha a terrorveszély nem tántorít el sokakat, akár 6 millió látogató is megfordulhat az Oktoberfesten, ahol idén egy liter sörért 10 eurót és 45 centet, azaz 3200 forintért kérnek a sörsátrakban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »