Ömlik a csok és a jelzáloghitel

Ömlik a csok és a jelzáloghitel

A takarékok az idei első negyedévben háromszor annyi jelzáloghitelt folyósítottak, mint az előző év azonos időszakában, és április közepéig közel 1400 csok-kérelmet fogadtak be az integráció tagjainál – közölte a Takarékbank kedden.

Hétről hétre nő a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a kapcsolódó lakáshitel-igénylések száma, emellett pedig emelkedik a jelzáloghitelek iránti kereslet. Egyre több az értékesítési célú lakásépítési projektek száma is, ami mind az ingatlanpiac évek óta nem látott élénkülését jelzi – derül ki a Takarékbank közleményéből. Ugyanerről korábban már szinte mindegyik érintett hitelintézet is beszámolt.

A csokot igénylők valamivel több mint 30 százaléka kért lakáshitelt a támogatás mellé. Az igénylések közel kétharmada használt lakás vásárlására vonatkozik, míg az igénylők 30 százaléka új otthon építésére vagy vásárlására venné fel a támogatást. Bővítésre, korszerűsítésre csak 5 százalékuk kér segítséget.

A 10+10 milliós kamattámogatott hitelt az igénylők összesen 10 százaléka választotta, valamivel több mint negyedüknek pedig már van legalább három gyermeke.

Növekedésre számítanak

A Takarékbank várakozása szerint a társasházi projektek egy részének elkészültével, valamint a tervezés alatt álló magánerős építkezések elindulásával párhuzamosan az év második felétől akár megtöbbszöröződhet a csok-igénylések száma.

Az otthonteremtési kedvezményre nem jogosult ügyfelek körében is jelentős az igény a lakáshitelek iránt. A Takarékok 2016 első negyedévében közel háromszor annyi jelzáloghitelt folyósítottak, mint egy évvel korábban, az érdeklődés pedig hétről hétre emelkedik.

Szaporodnak az építtetők

A lakosság mellett az építtetők részéről is erőteljes az érdeklődés, a takarékszövetkezeti integráció tagjainál folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyletek száma január óta megháromszorozódott. Míg tavaly összesen 5 ezer, ingatlanfejlesztők által épített lakás készült el Magyarországon, addig az idén áprilisban csak a takarékoknál folyamatban lévő, értékesítési célú lakásépítési ügyletek országosan több mint 7000 új lakás építésére vonatkoznak, amelyek finanszírozási igénye meghaladja a 60 milliárd forintot.

A társasház-építési projektek többsége főként Budapesten és az agglomerációban, illetve a vidéki nagyvárosokban és környékükön koncentrálódik (Debrecen, Győr, Zalaegerszeg, Szombathely), a fejlesztési projektek között a száz lakást meghaladó és a négy-öt lakásos társasházi fejlesztések egyaránt megtalálhatóak.

A most induló társasház-építési projektek többségének az átadása várhatóan 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, a Takarékbank várakozási szerint idén a tavalyinál mintegy 8-10 ezerrel több lakás épülhet Magyarországon, míg 2017-ben ennek akár a többszöröse is reális lehet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »