Olimpiát nyert, így egyelőre nem sorozzák be

Olimpiát nyert, így egyelőre nem sorozzák be

Vasárnap hajnalban hazatért a riói olimpiáról Joseph Schooling, Szingapúr első olimpiai bajnoka, akinek elismerésként elhalasztották kötelező katonai szolgálatát.

A TELJES MAGYAR PROGRAM RIÓBAN

A 21 éves úszót 500 szurkoló várta a Changi repülőtéren, köztük édesapja, aki egészségi állapota miatt nem lehetett vele ott Rióban.

A 100 méteres pillangóúszás múlt szombati döntőjében Schooling 50.39 másodperces idővel csapott a célba elsőként, mögötte hárman, Cseh László, a dél-afrikai Chad Le Clos és példaképe, az amerikai Michael Phelps is 51.14-es eredménnyel végzett a második helyen.

Schooling az aranyérem mellé kötelező katonai szolgálatának újabb elhalasztását kapta. Ng Eng Hen védelmi miniszter a 2020-as tokiói olimpia végéig elnapolta a bajnok sorkötelezettségét, így ő továbbra is a sportra tud majd koncentrálni. Schooling egyébként már az elmúlt három évben is engedményben részesült, ugyanis Szingapúrban a 18. életévüket betöltött férfiakat kötelezően besorozzák.

Hazaérkezése napján az újdonsült ötkarikás bajnok családjával a parlamentbe volt hivatalos, ahol számos politikus gratulált neki. Köztük Li Hszien Lung miniszterelnök, aki egy szelfit is készített az ország hősével.

„Általában mások kérnek engem, hogy álljunk össze egy közös képre, de ma én mondtam Josephnek, hogy készítsünk egy közös fotót” – mondta a büszke kormányfő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »