Olaszország készen áll katonákkal beavatkozni Líbiában

Legfeljebb kilencszáz fős kontingenssel készül az olasz kormány a Líbiában tervezett nemzetközi misszió vezetésére, amely heteken belül megindulhat – írta saját értesüléseire hivatkozva a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.

Az újságban megjelent információkat a római kormány és az olasz védelmi minisztérium is azonnal tagadta és megalapozatlannak nevezte.

A Corriere della Sera azt írta, hogy a Líbiába küldendő olasz katonák feladata első ütemben a kiemelt létesítmények, többek között a kőolajkutak védelme és a helyi fegyveres erők képzése lesz. A római kormány legalább 600 és legfeljebb 900 fő közötti kontingenssel készül, amelyet az olasz fegyveres erők katonái és a csendőrség emberei alkotnak. Kisebb csoportjuk a fővárosban, Tripoliban foglal állást, a többi Líbia más térségeiben. Fegyveres beavatkozásra csak szükség esetén lesznek felhatalmazva.

Az olasz kontingens vezeti majd az észak-afrikai országban tervezett nemzetközi katonai missziót. A nemzetközi közösség, Európa és a szomszédos afrikai államok segítségét Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai nemzeti egységkormány márciusban beiktatott miniszterelnöke kérte. A beavatkozáshoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása szükséges. A Corriere della Sera véleménye szerint a líbiai katonai missziót a BT-tag Oroszország sem ellenzi majd, mivel Moszkva garanciának tartja, hogy a beavatkozást Olaszország vezeti.

Az olasz újság szerint a régóta tervezett líbiai katonai beavatkozást felgyorsította, hogy Fájez esz-Szarrádzs a hétfőn Hannoverben tartott amerikai, német, francia, brit és olasz csúcstalálkozóval egy időben kért nemzetközi segítséget. A líbiai kormányfő a találkozó előtt Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel külön telefonon is egyeztetett. A Corriere della Sera úgy értesült, hogy a hannoveri ötök mintegy “hivatalos beleegyezésüket” adták a líbiai misszióba, amely heteken belül megindulhat. Matteo Renzi Hannoverben kijelentette, hogy a líbiai kormány stabilizálása megfékezheti az észak-afrikai partokról a Földközi-tengeren Olaszország felé tartó emberkereskedelmet.

A nemzetközi kontingensben amerikai, brit és francia egységek vehetnek részt, de részvételét jelezte már Nepál és Uruguay is. A legnagyobb létszámú erővel a parancsnoki tisztet betöltő Olaszország lesz jelen a líbiai misszióban.

Olaszországot és a partjaitól néhány száz kilométerre levő Líbiát történelmi és gazdasági szálak kötik össze. A líbiai olasz nagykövetség 2015 februárjában zárt be Tripoliban, akkor az országban tartózkodó olaszokat evakuálták.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy Franciaország készen áll segítséget nyújtani Líbia tengeri védelmében. Párizs arra vár, hogy Fájez esz-Szarrádzs líbiai kormányfő megmondja, milyen intézkedésekre van szüksége.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »