Okoslakás

Okoslakás

Hát, kérem szépen, itt van ez a, ez a…, hogy is mondjam, patinás budai lakás, ez délután világos, most azért nem világos, mert gyenge a széljárás. Ha erősebb lesz, elmozdulnak az ősfenyők a kerti ősparkos őssövény kerítése mellől, közöttük átvág a fény, és mivel marha nagy viharok jellemzőek manapság, reményteli, hogy lesz napfény a lakásban. A terasz? Jaj, hát azt két éve lebontották, tudniillik okozott némi kellemetlenséget az egyik lakónak. Virtuális erkélyes, úgy értettük, ahogy tetszik mondani.

Hogy miért van a szomszédos lakás ajtaja előtt tucatnyi negyvenötös arany és ezüst férfisaru? Nem olyan sok az, csak soknak látszik. Tessék egyenként összeadni, elosztani kettővel, mert ugye két lába van az embernek, számtani középarányost venni, és kijön egy korrekt kis családi lábmennyiség. Igen, csupa-csupa jól szituált, kedves család lakik itt, láthatja, takarítanak éjjel-nappal, azért rakták ki az előszobából a lábbeliket. A légynek sem ártanak itt a lakók, nemhogy egymásnak, de miért firtatja a dolgot?

Ha be tetszik lépni ebbe az exkluzív pesti lakásba, tessék vigyázni a sarkára, nehogy beleakadjon a pallóba, igen, jól hallotta, palló, nem, nem padló. Jaj, de édes tetszik lenni, azok a fotók nem ennek a lakásnak a fotói, azok csak referenciafotók, azt hivatottak mutatni, hogy ilyen lesz majd ez a lakás is valamikor, amely jelenleg építési terület, azért gondoltam, hogy a kis sarka bele ne akadjon a kis lyukakba. És különben se tessék viccelődni, komoly referenciákkal bíró falújítási vállalkozó vagyok.

Ja, önt zavarja, hogy a majdani lakásába lépve egy falba ütközik. Tessék csak nézni, jobbra is, balra is kinyílik a tér, miért akar maga a falnak menni, amikor mehet jobbra is meg balra is. Különben olyan trükkös belsőépítészek vannak manapság, hogy simán kitalálnak valamit erre a problémára, mármint a tér látványának mélyítésére. Egyébként estefelé süt be a nap. Honnan, honnan? Hát a szemben lévő tűzfalról mintegy beverődik ebbe a lakásba a fényár, mert ott sok kicsi ablak van, és ugye az üvegről tudniillik visszaverődik a fény, ez szimplán fizika, csókolom.

Értem, szóval nem tetszik érteni a mélyföldszint szót. Hát az olyan, mint a félemelet, csak lefele, egyébként manapság nagy divatja kezd lenni a föld alá költözésnek, gondoljon csak az északi skandináv népekre, leásnak a földbe, a háztetőn gaz nő, ennyi kell a boldogsághoz. Sok milliárdos költözik ilyen bio- vagy ökoházba. Jaj, ne tessék már kikérni magának, hogy milliárdosnak néztem. Nekem úgy rémlett, megnézem a mobilomon, tényleg, összetévesztettem valakivel, elnézést kérek, nem ön az.

Tessék már végre megérteni, hogy a Szugló utca az saccperkábé az Amerikai út, azért írtuk Amerikai útnak, mert nagyon közel van a Szugló utcához, egy trolimegállónyira. Hát már az is valami?! Az ember felszáll meg leszáll, leülni sincs ideje. Igen, igen, a lakás a Szugló utcában van, csendes, békés, új építésű házban, a lakás ajtaja annyira minőségi, hogy csak úgy lehet átmenni rajta, ha berobbantják, mármint úgy értve, csókolom, hogy a betörők. Különben meg biztonságos a környék. Ami még elmondható, hogy az a repedés, amit lát, eredeti originál repedés, mert el is lehetett volna tüntetni egy mozdulattal, de így tudniillik látható, hogy mennyire minőségi munkát végzett az építtető, nincs új repedés rajta, csak ez a régi. Igen, igen, tíz éve épült a ház.

Miért, miért ilyen drága? Azért kiskezicsókolom, mert ez egy olyan beleszeretős lakás, aki eddig megnézte, egytől egyig beleszeretett. Hogy akkor miért nem vették meg? Véletlenül erre is van válaszom, azért, mert okoslakás, azaz laptopról lehet irányítani, és az emberek nagy többsége manapság még ódzkodik az okoslakástól. Viszont tudniillik, alakulóban van egy igényes, virtuális digi réteg, amely kifejezetten ezt keresi. Csak az a helyzet, hogy ezt holnap estig muszáj megvenni, mert a tulaj, aki egyébként Lentiben lakik, most szólt, hogy ha holnap estig nem veszik meg, ő feljön Pestre, szétveri az egész lakást, falakat helyez át, és megcsinálja magának. Úgyhogy ha nekem tetszene, most azonnal megvenném.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »