Őfelsége Terry Blackje

Híre ment, hogy a nyugati világ sátáni aláaknázójának, Donald Trumpnak vaj van a füle mögött.

Előkerült – mit ad Isten – egy volt brit hírszerző, aki tudomással bír arról, hogy Donald barátunk a kilencvenes évek elején Oroszországban járt és ott őt kompromittálták, mivel: „perverz szexuális játékokban vett részt” és ezeket a KGB szervezte,vagy legalábbis tud róluk. Trump a medve karmai között van. Eddig a hír.

Az az igazság, hogy miután elolvastam ezt, csodálni kezdtem az oroszok előrelátását. Mert ugye képzeljük el: 91-et írunk. Nyugodt békés időszak időszak ez arrafelé. A Szovjetunió éppen felbomlóban van, a varsói szerződés már fel is dűlt, ébredezik a mohamedán öntudat Csecsenföldön, a gazdaság romokban és végső csapásként a románok visszakövetelik Moldovát. Ebbe az édeni nyugalomba – mikor a KGB is éppen ráér – megérkezik Trump, a Trump One fedélzetén Oroszországba, hogy megvásárolja a jakutföldi gyémántbányákat, vagy egész Szibériát. Felfigyelnek rá. Ez érthető is, hiszen baromi gazdag és frizurája van. Megvizsgálják. Nem jutnak semmire, így a Dzerzsinszkij-díjas vizsgálótiszt hívatja Szvetlánát a KGB igazlátóját, aki Sztálin pipahamujából megjósolja, hogy a furcsa hajzatú, hülye idegenből mintegy 26 év múlva nagy ember lesz.

Á!” – kiált fel a vizsgálat vezetője – „Jó ezt tudni. Adjatok neki vodkát és hívjátok Kolját, Szergejt, Nagyezsdát, a medvét és biztos ami biztos, egy cerkófmajmot is. Majd ők kompromittálják. Együtt, vagy külön-külön.” És mivel közismert, hogy Donald mindennek ellent tud állni, kivéve a kísértést, megesett, ami megesett a hosszú, unalmas fehér éjszakákon. Az egészet pedig filmre veszik és elteszik, hogy várja a maga idejét. Ezt nevezik hosszútávra tervezésnek.

Ja, és minderről értesítik Őfelsége titkosszolgálatát is. Hogy miért az rejtély. Talán hogy röhögjenek végre valamin ezek a karót nyelt angolok is és kiengesztelődjenek kissé, ha már a titkosszolgálatukat évtizedeken keresztül orosz ügynökök irányították ugye.

Meg hát a KGB amúgy is híres róla, hogy szereti a titkait megosztani.

Azután telnek-múlnak az évek és egyszerre a tévedhetetlen Szvetlána jóslata valóra válik, Trump elnökjelölt lesz. „A markunkban van!” – kiált fel ekkor a Dzerzsinszkij-díjas (hogy ki ő, azt nem árulhatom el de a neve P-vel kezdődik) – „Neki kell elnöknek lennie, Hillaryt kiveri majd a ragya, ütni fogja a buzikat és visszaadatjuk vele Alaszkát!” – és már küldik is a harckereket.

Így kellett lenni, hogyan máshogy?  

Hiba csúszott azonban a Kreml urának számításaiba. A tökéletesen elfogulatlan és mértékadó CNN ugyanis nyilvánosságra hozza a „35 oldalas hírszerzési jelentés” lényegét: Trump kompromittálva van. Hosszú és változatos éjszaka lehetett, ha csak az összefoglalása 35 oldalt tesz ki.

Hírdetés

Semmiféle kétség nem férhet a „jelentés” hitelességéhez, hiszen

a) maga a CNN közölte;

b) Husszein elnök is hitelesnek vélte.

Igaz a nevezettek úgy utálják Trumpot, mint varjú a rohadt tököt, de egy ilyen kardinális kérdésben nyilván képesek megőrizni a pártatlanságukat.

Ez a pártatlanság pedig roppant fontos, mondhatni döntő. Mert micsoda kontraszt van a haladó nyugati és hazai zsákmányul ejtett szolgai sajtó között! Ugye mindannyian emlékezünk rá, hogy mifelénk a lakájmédiában felkapják egy Terry Black nevezetű transzvesztita ivarművész azon – nyilvánvalóan minden alapot nélkülöző – kijelentését, miszerint Vona pártlélek anno buzi összejöveteleket látogatott. Felháborító, undorító, aljas – ezek legfinomabb jelzők melyekkel illethetjük ezen kijelentéseit. Illették is a haladó sajtóban jócskán.

Megjegyzem Terry Black maga valóban undorító, felháborító és aljas, ehhez kétség nem fér, ám én emlékszem, mikor hasonló vádakat fogalmazott meg bizonyos fideszesekkel kapcsolatban, akkor a haladásnak nem sikerült ennyire felháborodnia.

Hiába na, nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, hogy kire mondják.

Tehát szögezzük le: a lakájmédiában nyomát sem leljük annak a csak valóban ellenőrzött és hihető  tényeket közlő újságírói objektivitásnak, ami haladó nyugati médiára olyannyira jellemző. Mert nézzük csak meg, micsoda különbségek vannak a két sztori között.

Van ugye ez a Black. Beleül a lakájmédiába és egykedvűen közli, hogy Vona buzipartikon vett részt, és ezt onnan tudja, hogy nélküle nincs buziparti a székesfővárosban, tehát a saját szemével látta. Ugye milyen hihetetlen és minden bizonyítékot nélkülöző, lejárató jellegű ez? Most állítsuk ezzel szembe, ahogy a CNN – és Husszein elnök bólint – elmondják a megfellebezhetetlent. Tehát. Egy meg nem nevezett washingtoni cég megbízást ad egy Christopher Steele nevű, a MI6 egykori alkalmazottja számára, hogy gyűjtsön adatokat Trump oroszországi kapcsolatairól. Mit tesz Isten, ez a jóember pont Oroszországban tevékenykedik a 90-es években és ugyancsak teljesen véletlenül tud azokról a bizonyos fehér éjszakákról, Koljáról, Szergejről, Nagyezsdáról, a medvéről és a cerkófmajomról is. Mindezt le is írja teljes 35 oldalon, majd mikor neve kitudódik, eltűnik.

Látja a kedves olvasó: így kell ezt. Nem afféle aljas jellemgyilkossággal állunk szembe, mint Terry Black esetében. Nem. Áttekinthető, minden részleteiben hihető történetről van szó, ahogyan azt a haladó sajtótól, Husszein elnöktől és Hillary jelöltnőtől  elvárhatjuk. Nem holmi aljas gyanúsítgatás hanem csak a szikár, megdönthetetlen tények. Ahogyan kell. A hír szent, a vélemény szabad.

http://aristo.pestisracok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »