Obamáék: a transzneműeknek külön mosdót!

Az Obama-kormányzat igazságügyi minisztere nyilatkozatban figyelmeztette valamennyi amerikai állami oktatási intézmény vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a diákok nemi identitását, vagyis a transzneműek számára lehetővé kell tenniük a választott nemük szerinti mosdó látogatását.

Az úgynevezett “mosdóvita” hónapok óta tart az Egyesült Államokban, s egyes szövetségi államokban fontos kampánytémává is vált. Észak-Karolinában ugyanis törvényt hoztak arról, hogy az oktatási intézményekben mindenki csakis azt a mosdót használhatja, amely a születéskor bejegyzett nemének megfelelő, vagyis a transzneműek nem vehetik igénybe a választott nemük szerinti illemhelyet. S bár hasonló törvény van életben például Mississippi államban is, Észak-Karolinát érték és érik a leghevesebb bírálatok emiatt; művészek mondták le észak-karolinai szerepléseiket, gyárak hirdettek bojkottot az állam ellen, a kaliforniai San Francisco polgármestere pedig például “megtiltotta” a város polgárainak, hogy Észak-Karolinába látogassanak, hacsak nem valamilyen halaszthatatlan, vagy életbevágóan fontos ok miatt kell odautazniuk.

Loretta Lynch szövetségi igazságügyi miniszter nyilatkozatában bejelentette: a szövetségi kormány valamennyi transznemű diákot védelmébe veszi a zaklatás és diáktársai gúnyolódásai ellenében. A miniszterasszony egyúttal azt is közölte: a szövetségi kormány pert indíthat azon iskolák ellen, amelyek nem tartják tiszteletben a transzneműeket, s az adott iskola akár a szövetségi támogatást is elveszítheti. “Iskoláinkban semmiféle megkülönböztetésnek nincs helye, beleértve a transznemű diákok nemi alapon történő megkülönböztetését is” – fogalmazott Loretta Lynch.

Loretta Lynch külön kitért Észak-Karolina nemrégiben elfogadott új törvényére, s úgy fogalmazott, hogy ez a régi, rasszista, fajgyűlölő törvényeket idézi fel a számára, s a polgári szabadságjogok megsértését jelenti, amely ellen a törvény eszközével kívánnak fellépni. Lynch nyilatkozatát követően Pat McCrory észak-karolinai kormányzó ismételten azon meggyőződésének adott hangot, hogy államuk törvénye a józan ész szellemében, a magánéletet tiszteletben tartva született, s minden alapot nélkülöző figyelmeztetésével az igazságügyi minisztérium és a szövetségi kormány túlterjeszkedik alkotmány biztosította hatalmán.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »