Obama: Trump nem tudja, miről beszél

Keményen bírálta Donald Trumpot és elveit vasárnap Barack Obama amerikai elnök, és anélkül, hogy név szerint említette volna a republikánusok várható elnökjelöltjének nevét, azt vetette a szemére, „nem tudja, miről beszél”, és megnyilvánulásaival elárulja az amerikai értékrendet.

Barack Obama a New Jersey államban lévő Rutgers Egyetemen mondott politikai felhangoktól nem mentes tanévzáró beszédet, s anélkül, hogy kimondta volna Donald Trump nevét, reagált a milliárdos üzletember által hirdetett elvekre.

Az elnök már elöljáróban közölte, hogy nem akar szokványos évzáró beszédet tartani, hanem inkább egy sor „sugalmazást” sorol – amelyekről aztán kiderült, hogy kritikái annak, amire Donald Trump jórészt a kampányát építette.

„A tudatlanság nem erény, sem a politikában, sem az életben. Nem elegáns dolog, ha az ember nem tudja, miről beszél” – fogalmazott az elnök a több mint tizenkétezer diplomázónak.

Először Trump „Amerikát ismét naggyá tesszük” szlogenjét vette célba. Arra buzdította a diákokat, hogy szálljanak szembe azokkal, akik szerint Amerika régebben jobb és nagyszerűbb ország volt mint most. „Az emberi természet már csak olyan, kivált változások és bizonytalanságok korában, hogy szívesen tekint a múltba, egy képzelt múltba., de tudjátok, mi a helyzet? Hogy az a múlt nem is volt olyan szép” – állította az elnök.

Ellentmond a tényeknek

Aztán kitért Trumpnak az amerikai-mexikói határon építendő falra vonatkozó, valamint a muszlimok amerikai beutazásának átmeneti tilalmáról hangoztatott javaslatára is.

„Azt sugalmazni, hogy vége-hossza nincs falat emeljünk határainkon és a bevándorlókat kárhoztatni a kihívásainkért, nemcsak szembemegy történelmünkkel, hanem ellentmond annak a nyilvánvaló ténynek is, hogy növekedésünk, gyarapodásunk, újítókészségünk és dinamizmusunk mindig attól függött, sikerül-e ide vonzanunk az embereket a világ minden részéből” – mondta az elnök. Hozzátette: „Így lett Amerika az, ami. Miért kellene ezt most leállítanunk?”.

Majd arra intette a fiatalokat, hogy a muszlimok elszigetelése és annak sugalmazása, hogy más elbánásban kellene részesülniük, amikor belépnek az Egyesült Államokba, nem egyszerűen az amerikai értékrend elárulása lenne, hanem elidegenítené azokat a közösségeket Amerikában és szerte a világban is, amelyek a legfontosabb partnerek a szélsőségesség elleni harcban.

Az elnök egyébként a múlt héten a washingtoni Howard Egyetemen mondott évzáró beszédet, két hét múlva pedig a coloradói katonai akadémián végzőket búcsúztatja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »