Nyugdíj: vészesen közeli az összeomlás

Nyugdíj: vészesen közeli az összeomlás

Nemcsak nálunk, hanem az egész fejlett világban is szembe kell nézni a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek reformjával a következő egy-két évtizedben. A Világgazdasági Fórum (WEF) egy friss tanulmánya rámutat, hogy Németországban 2036-ra minden ötödik német nyugdíjas a szegénységi szint közelében fog élni. A problémákat nem kizárólag a népesség fogyása okozza, hanem például az, hogy már ma is minden negyedik német munkavállaló alacsony bért fizető területen dolgozik, ahol még a tíz eurót sem éri el az órabér. Mindez azt jelenti, hogy 15 év múlva már minden második német nyugdíjas legfeljebb az alapbiztosításnak megfelelő állami nyugdíjban részesül majd, hiszen a demográfiai változások következtében mind nagyobb lesz a nyugdíjkassza hiánya. De hasonló a helyzet az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Hollandiában, Ausztráliában és Japánban is. Jelentősen súlyosbítja a helyzetet, hogy a világ most áll a digitalizáció és a robotika jelentette robbanás előtt, amelynek következményeként állások milliói szűnnek majd meg, s nem tudni, milyen számban keletkeznek új munkahelyek.

Hírdetés

Ha lehet, Magyarországon még sötétebb a helyzet. Nálunk ugyanis nemcsak az alacsony születésszám jelent súlyos gondot, hanem az is, hogy nagyon sokan csak a minimálbér után fizetnek járulékokat, ezért sokkal kevesebb pénz van a nyugdíjkasszában, mint amennyire szükség lenne. A számítások azt mutatják, 2030-ra már alig kilenc hónapnyi nyugellátást lesz képes finanszírozni egy évben az állami nyugdíjrendszer, amennyiben nem változtatnak a jelenlegi járulékfizetési rendszeren. A legsanyarúbb helyzetben az a hozzávetőlegesen egymillió fős, járulékot csak a minimálbér után fizető tömeg lesz, akiknek járandósága valahol harminc- és ötvenezer forint körül alakul majd. Ezt a vélekedést támasztja alá, hogy amíg jelenleg a lakosság 18 százaléka nyugdíjas, addig ez az arány 2040-re 26 százalékra emelkedik, húsz évvel később pedig már minden harmadik magyar nyugdíjas lesz.

További terhet jelent a társadalom számára, hogy miközben egyre kevesebben dolgoznak, az elöregedő társadalomnak – a mind nagyobb számú nyugdíjas miatt – egyre többet kell költenie az egészségügyi ellátásra. A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutnak, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszert alapjaiban kell megváltoztatni, mert mostani formájában fenntarthatatlan, a járulékfizetésből nem lehet finanszírozni az ellátást. Rámutatnak, mindezért fontos az öngondoskodás erősítése.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »