Nyílt vagy meghívásos? – „Simonka nem mond igazat”

Nyílt vagy meghívásos? – „Simonka nem mond igazat”

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő neve is felmerült a NAV egyik nyomozása során Célpont című műsorunk információi szerint. A politikus választókörzetében, Dél-Békésben 17 millióért szervezhetett egészségügyi szűrőnapot a Mengyi Roland korrupciós ügyében érintett cég. A fideszes politikus azt állította: nyílt eljáráson választották ki a Public Sectort, amely korábban még nem végzett ilyen feladatot. Az LMP társelnöke szerint viszont a pályázat meghívásos volt.

„–Jó napot kívánok, és Marsi Csillát keresem, Medgyesi Miklós vagyok.
–Hát ő el kellett, hogy menjen…”

Marsi Csilla a vezetője a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítványnak, amely több százmillió forint uniós pénzt nyert el. 17 millióért például 3 alkalommal kellett szűrőnapot szervezni a kistérség településein. A feladatot az a budapesti Public Sector Kft. végezte el, amelyik az ügyészség szerint fiktív pályázatok írásával próbálta magánzsebekbe vándoroltatni az uniós pénzeket. A gyanú szerint Simonka képviselőtársának, Mengyi Rolandnak a közbenjárásával. A cég pályázatírója, Boros Szilvia már előzetesben van az ügy miatt.

„– Egy személyes interjút nem tudunk kérni ez ügyben?
–Nagyon elfoglalt vagyok, szerintem erre nem tudunk sort keríteni, de keressenek meg írásban és mindenre válaszolok.
– Értem. Annyit tudna még segíteni nekem, hogy Simonka képviselő úrhoz kötik ezeket a pályázatokat. Én tudom, hogy ismerik egymást, jóban vannak…
– Ki nem ismeri a Simonka György képviselő urat a térségünkben, ne haragudjon.
– Azért mondom, ezt tudom…

– A térségért elég sokat tett.
– De az volna a kérdésem, hogy bármilyen ráhatása ezekre a pályázatokra volt, részt vett ebben a munkában?
– Nem” – közölte Marsi Csilla.

Az írásos válaszra több, mint egy hetet kellett várnunk, kérdéseink közül pedig mindössze egyre kaptunk konkrét választ. Marsi Csilla azt írta: a térségben kevés a felkészült szakember, aki eredményesen vehetne részt a projektekben. Lehet, hogy ezzel a térség háziorvosai vitatkoznának, de Simonka György biztosan.

„Egész megye területén végeztek tevékenységet, szűrővizsgálatokat, képzéseket végeztek. Ebben a tekintetben ez több, mint egy évvel korábban lefolytatott közbeszerzési eljáráson választották ki azt, akinek ezt a feladatot el kell végeznie. Ha én tehetnék valamit akkor azt kérném, hogy a lehető legtöbb helyi orvost, a lehető legtöbb helyi kultúrházat vonják be ebbe a munkába. […] Mindent megtennék annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pénz helyben maradjon és a helyi embereket gazdagítsa és a boldogulását segítse. De ez egy közbeszerzés volt. A közbeszerzést nem tudjuk befolyásolni, ez egy nyílt közbeszerzés volt” – mondta a Célpont stábjának Simonka György.

A Public Sector tulajdonosa egyébként Holbok Sándor a Fidesz kampányszervezője és Szájer József kabinetfőnöke is volt. Az LMP társelnöke szerint a közbeszerzési iratokból az is kiderül, hogy Simonka nem mond igazat és minden pályázat meghívásos volt. „Nem az van, hogy kihirdette az önkormányzat és bárki adhatott, bármelyik orvos adhatott volna ajánlatot, hanem egy meghívásos pályázat történt, ahol három budapesti céget hívtak meg, többek között azt a Public Sectort, amelyik a Voldemort-ügyben is a fő intéző volt. Ennek a cégnek semmilyen olyan referenciája nincs, hogy ő bármikor bárhol egészségüggyel foglalkozott volna. Az, hogy őt meghívták annak csak az lehetett az oka, hogy ezt előre lebeszélték, hogy őket kell meghívni” – fogalmazott Hadházy Ákos.

Az LMP társelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány több alkalommal is ugyanazt a három céget hívta meg ajánlattételre. Különös véletlen lehet, hogy a több száz kilométerre fekvő lajoskomáromi és cecei önkormányzat is éppen ugyanezen kft.-ket hívta meg a saját pályázataira. Cece volt fideszes polgármestere egyébként éppen Simonka György padtársa az Országgyűlésben. Újabb véletlen, hogy előttük Mengyi Roland ül a parlamenti patkóban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »