Nyílt levél az AFP budapesti tudósítójához: Házszámtévesztés a hazugságfronton

Nyílt levél az AFP budapesti tudósítójához: Házszámtévesztés a hazugságfronton

Peter Murphy
Agence France Presse
Budapest

Kolléga Úr!

Ön már nagyon hosszú ideje tudósít a francia AFP budapesti irodájából, úgyhogy nehezen képzelhető el, hogy mai jelentésében ne szándékosan hazudott volna.

Ma este „Zuma-ügyben” dél-afrikai események után keresgélve találtam meg azt a tudósítását, amely a Zululand Observer nevű, igen komoly szerkesztőséggel működő dél-afrikai hírportálon jelentetett meg  ezzel a címmel: ’Álhírek’ – Orbán illiberális Magyarországának másik fegyvere. (http://zululandobserver.co.za/afp/261826/fake-news-another-weapon-in-orbans-illiberal-hungary)

Alatta pedig ez áll: Írta Peter Murphy – AFP, 2017. április 9, 13:35

Ön azt írja nagy lélegzetű jelentésében, hogy az Origo.hu hazug, álhíreket terjesztő portál. Ami nyilván annyira felbolygatta Zuluföld lakóinak nyugalmát, hogy még a kafferbivalyok is elfelejtettek a közeli tóhoz vonulni. Origo.hu! – csaptak a homlokukra a zuluk is, akik alig várják, hogy az ön távirati irodája állítólagos álhíreket közlő albán, szlovák, görög és portugál hírportálokról is értesüljenek ekkora terjedelemben.

Az Origo azért álhírezik ön szerint, mert e portál azt írta, a CEU (Soros-egyetem) hamis diplomákat ad ki, majd órákkal később a kormány bejelentette, törvényjavaslattal fogja szigorítani a külföldi bejegyzésű egyetemek működését. Hogy itt mi az álhírség, nem egészen értem.

Ezután ír jó sokat az Origóról, azt „álhírek hazugsággyárának” nevező újságíró idézetét betéve, majd a TV2-ről, a Népszabadságról, a Népszaváról, az ellenzéktől eltépett Figyelő hetilapról stb. Végül csattanónak Pethő András ex-népszabadságos újságírótól ezt az idézet iktatja be: „Nem lennék meglepve, ha úgy döntenének (mármint a kormány – L.I.), hogy a következő választás előtt (2018-ban) utána mennének a kevés megmaradt független médiumnak”.

Vagyis a szokványos sztereotípia, amit sajnos nem sokan vesznek észre a külföldi olvasók közül: mivel a mai ellenzéknek nagyon jó dolga van, minden esetben a valódi helyzet meghamisítása mellett egy jövőre vonatkozó, a mainál messze rosszabb fikcióval kell előállniuk „sanyarú” sorsuk és az ország „szörnyű” helyzetének érzékeltetésére. Vagyis hogy Orbán majd le is darálja őket tatárbeefsteaknek.

Utolsó mondata, ami miatt még a Zuluk királya sem fog tudni ma aludni: „Sem a kormány, sem az Origo nem válaszolt az AFP azon kérésére, hogy kommentálják e cikket”.

Nos, nem tudom, hajlandó lenne nekem egy „kommentárt” küldeni egy kérdésemre és egy állításomra?

Kérdés: Ön, aki jól ismeri a valódi magyar médiahelyzetet, tudna találni egyetlen olyan ellenzékit Magyarországon, aki „igennel” válaszolna arra, vajon belemenne-e egy olyan fiktív helyzetbe, hogy az ellenzék kap meg minden jelenlegi kormánypárti médiumot és a kormány a jelenlegi ellenzéki médiumokat? Vagyis a kormány kezébe kerülne az 1 milliós híradóval büszkélkedő, külföldi tulajdonban lévő RTL Klub, az ATV, a Hírtévé, míg az ellenzéké lenne az M1 és társai, valamint az Echo TV?

Hírdetés

A hetilap piacon szintén: az ellenzék megkapná az egy-két kormánypárti hetilapot, a kormány pedig rátenné a kezét az összes többi hetilapra?

Ami pedig egy állításomat illeti: az álhírek és hazugságok terjesztője nem éppen az ellenzéki és Soros-támogatású médiumok?

Csak hogy egy mai példát említsek:

A Soros által kitartott 444.hu internet portál ma 16:18-kor ezt harsogta címében: „Hatalmas, CEU-melletti tüntetést tartottak Berlinben”.

Arról szólt, hogy a demonstrációt vasárnap délután 2-re hirdették meg a Gendarmenmarkthoz, a Schiller-szobor mellé. A cikk szerzője, Sarkadi Zsolt azt írja: „Az alábbi képen is látszik, milyen sokan mentek el.” Fotót is csatoltak hozzá. Én is. Ugyanazt.

Ezt a „hatalmas” pro-CEU álhírt (hazugságot) az előbb említett RTL Klub is „nyomta” egymilliós nézettségű esti híradójában.

És mi a tény?

Az, hogy ez a tüntetés a Pulse of Europe berlini tüntetése volt. Aminek semmi köze nem volt a CEU-hoz. Csak annyi, hogy elé állt pár figura, akik CEU-táblákat tartottak fel.

Mondja, ha nem is akarja kommentálni, amit az olyanoktól, mint ön, az elmúlt évtizedekben nagyon megszoktam, nem írna erről egy leleplező tudósítást az AFP-nek és akkor garantáltan a teljes KwaZuluban leállna az élet a hatalmas izgalomtól, amit ön okoz, de ezúttal tényszerű tudósításával.

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »