Nyilatkozott a Célpontnak, kirúgták

Nyilatkozott a Célpontnak, kirúgták

Nyilatkozott a Célpontnak, amit a munkahelyi értekezleten először számon kértek, majd kirúgták a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének elnökét az FKF-től. Király András mellett három kollégáját is elbocsájtották a Fővárosi Közterület-fenntartótól. A hivatalos indoklás szerint azért, mert munkaszerződésük jogszabályba ütközik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint brutális támadás érte a szakszervezeti mozgalmat és hasonlóan határozott lépéseket, valamint sztrájkot helyezett kilátásba.

Király András december közepén adott interjút a Hír TV Reggeli járat című műsorában. A szakszervezeti vezető gyakran vállal médiaszereplést. A múlt héten a Célpontnak is nyilatkozott, ami a jelek szerint van, akinek nem tetszett. A Fővárosi Közterület-fenntartónál dolgozó szakszervezeti elnököt és három munkatársát ma kirúgták.

Amikor le akarták foglalni a szakszervezethez tartozó számítógépet, rendőrt hívott, mert a gépen a szakszervezet könyvelése és a tagok személyes adatai is rajta vannak. Így az informatikusok végül nem vitték el a gépeket.

Hírdetés

Király András 20 éve dolgozik a cégnél. A hivatalos indoklás szerint azért kell távoznia, mert szerződése jogszabályba ütközik. Szerinte ha ez így van, akkor erről a munkáltatónak egyeztetnie kellett volna, de azt is kifogásolta, hogy szakszervezeti vezetőként a felettes szervet sem értesítették. Király András szerint médiaszereplései és a mostani kirúgás között összefüggés lehet.

„Biztos vagyok benne, mert ez szóba került hétfőn az operatív értekezleten, és mivel érinti az FKF Zrt.-t, én természetesen elmondtam, hogy a szakszervezet is kapott megkeresést, és elébe álltam. Vannak tehát összefüggések és érdekességek” – nyilatkozta Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók 2000 Szakszervezetének elnöke.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a dolgozók kirúgása támadás a szakszervezetek ellen. „Bértárgyalások zajlanak, nincs megállapodás. Ezt a megoldást választotta a szakszervezet ellen a vállalat, hogy eltávolítja a delegációt. Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, elég barátságtalan lépésnek gondoljuk, és hasonlóan barátságtalan lépéssel fogjuk viszonozni is. Amennyiben nem fogja a vállalat vezetése visszavonni ezt a kezdeményezését” – közölte Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók 2000 Szakszervezete szerint: az FKF-nél 2013 óta kétszer volt béremelés, de az éves jutalmak csökkentése miatt ez gyakorlatilag 8 százalékos keresetveszteséget jelent, és egyre több munkavállaló mond fel a közterület-fenntartónál.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »