Nyakon öntötték Puzsér Róbertet

Nyakon öntötték Puzsér Róbertet

Tettlegességig fajult a vita a Hír TV Szabadfogás című műsorának szerdai felvételén – olvasható a televízió internetes oldalán.

Orbán Viktor karácsonyi ajándékaként emlegetett, a nyugdíjasoknak szánt 10 000 forintos ajándékutalványról vitáztak a vendégek, amikor egymásnak esett Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület vezetője és Puzsér Róbert független publicista. A szópárbajt Mészáros Imre egy egyszerű mozdulattal zárta le, egy pohár vízzel leöntötte a mellette ülő Puzsér Róbertet.

Ám ezzel még nem ért véget az adok-kapok, a műsor felvétele után a vitázó felek videóüzenetben fejtették ki véleményüket. Mészáros azt mondta: „Úgy éreztem magam az adásban, mintha zárt osztályon lennék, és gondoltam, kezelem a beteget.” Az egyesület vezetője szerint Puzsér kiprovokálta a nyakon öntést. Mészáros azt is hozzátette, hogy egy Gój ilyen esetben teljesíti a kérést.

„Remélem, a gyógyulására vált” – közölte.

Puzsér Róbert sem hagyta szó nélkül az incidenst. Mint mondta, az esetet követően úgy érzi magát, mint aki átélt egy kultúrsokkot.

A Magyar Nemzet publicistája négy dologgal magyarázta, hogy Mészáros miért öntötte le vízzel. Egyrészt „a csávó nemzeti radikális, és ilyen a nemzeti radikalizmus” – fogalmazott Puzsér. Ezután azzal folytatta, hogy ez egy kulturális kérdés is:

„ez egy elemi proli suttyóság, amivel az egyik a másikba fojtja a szót”.

Harmadrészt a „csávó rendvédelmis, és ez ugyanaz a tempó, amivel Gergényi lövetett” – tette hozzá Puzsér. Végül pedig azzal zárta mondandóját, hogy Mészáros Imre egy oligarcha. Szerinte az incidens arról szólt, hogy vannak egyenlőek és vannak egyenlőbbek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »