NVB: Érvénytelen a kvótareferendum

NVB: Érvénytelen a kvótareferendum

Hivatalosan is érvénytelenné nyilvánította az október 2-i kvótanépszavazást a Nemzeti Választási Bizottság.

A külföldön leadott voksokkal együtt a választásra jogosultak alig több mint 44 százaléka nyilvánított véleményt – ez 3 646 000 embert jelent. Közülük kétszázezren érvénytelen szavazólapot adtak le. Az érvényesen szavazók 98,3 százaléka mondott nemet a brüsszeli kvótákra, igennel pedig 1,6 százalékuk voksolt. A népszavazás érvényességéhez a választásra jogosultak felének plusz egy embernek kellett volna érvényes szavazatot leadni.

„A Nemzeti Választási Bizottság a jelen határozat mellékletét képező jegyzőkönyv szerint állapítja meg az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” az Országgyűlés 8/22016 május 10-i határozatával elrendelt és a 233/2016 július 5-i köztársasági elnöki határozattal 2016. október 2. napjára kitűzött országos népszavazás eredményét. A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a 2016. október 2-ra kitűzött országos népszavazás érvénytelen volt” – közölte Patyi András NVB-elnök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »