Növelheti a rák kialakulásának veszélyét az e-cigaretta

Amerikai tudósok szerint a teljesen felhevített és mélyen belélegzett e-cigaretta mérgező formaldehidet termel, emiatt akár tizenötször veszélyesebbé teszi a rák kialakulása szempontjából az e-cigit, mint a hagyományos cigaretta.

Az e-cigaretták olyan elemmel működő eszközök, amelyek nikotinból és mesterséges ízesítőkből álló folyadékot melegítenek fel, használói az így felszabadult gőzt lélegzik be. Sokan úgy tartják, hogy az e-cigaretta segíthet a dohányosoknak leszokni, mások azonban amiatt aggódnak, hogy olyan szabályozatlan eszközöket értékesítenek széles körben, amelyeknek az egészségre gyakorolt hatásáról nem igazán léteznek hosszú távú bizonyítékok.

A Portlandi Állami Egyetem kutatócsoportja egy géppel „lélegeztette be” az e-cigaretta füstjét – mind alacsony, mind magas hőfokon – annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyi formaldehid termelődik a folyadék melegítése során.

A gépezet tízszer lélegzett bele a gőzbe öt perc alatt, minden slukk 3-4 másodpercing tartott. Amikor az e-cigaretta alacsony, 3,3 voltos feszültségen működött, a kutatók nem találtak formaldehidet a gőzben. Amikor azonban a legmagasabb, 5 voltos feszültségen melegítették az e-cigarettában található folyadékot, a tudósok több formaldehidet találtak, mint amennyit a hagyományos cigaretták termelnek.

Azaz egy olyan felhasználó, aki napi három milliliter e-cigaretta folyadékot szív el magas feszültségen, nagyjából 14 milligramm formaldehidet lélegez be, formaldehid-felszabadító anyagok formájában – olvasható a kutatást ismertető tanulmányban, amely a New England Journal of Medicine folyóiratban jelent meg.

Egy olyan dohányos esetén, aki naponta egy doboz hagyományos cigarettát szív el, a bevitt formaldehid mennyiség három milligramm. Azaz a 14 milligramm formaldehidet belélegzők esetén a rák kialakulásának veszélye akár 5-15-ször is magasabb lehet, mint a hosszú ideje dohányzók körében.

„Azt nem tudni, hogy a formaldehid-felszabadító anyagok hogyan viselkednek a légutakban, de a formaldehid a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség szerint a leginkább rákkeltő anyagok csoportjába tartozik” – írták a kutatók tanulmányukban.

Peter Hajek, a Londoni Orvostudományi és Fogorvosi Egyetem szakembere szerint a kutatás nem a valós körülményekre reflektál.

„Az e-cigarettát használó emberek nem melegítik túl a folyadékot, mivel az egy fanyar ízű »száraz slukkot« eredményez, amely kellemetlen, és inkább elkerülik, mintsem hogy lassan belélegezzék” – mondta a tudós.

Hajek szerint ugyan az e-cigaretta nem annyira egészséges, mint tiszta hegyi levegőt szívni, de jóval egészségesebb, mint a dohányzás.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?A beltéri dohányzás a leggyilkosabbA pikkelysömörért is a dohányzás okolható?Dohányzásmentes világnap: a világon minden 6. percben meghal valaki a dohányzás miattRovatok: TudományTelepülés: USACímkék: e-cigi, amerikai tudósok, tudomány, betegség kialakulásaForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »