Nőuralom Albionban

Nőuralom Albionban

Múlt hétvégén zajlott a brit Munkáspárt újból kiírt elnökválasztása, miután a pártelit elégedetlen volt a meglehetősen furcsa nézeteket valló Jeremy Corbynnal, aki a brexit-referendumon is a vesztes oldalra állt. A puccskísérlet nem sült el túl jól, hiszen Corbyn elsöprőbb sikert aratott, mint tavalyi elnökké válása idején. A mostani események sok kérdést felvetnek a brit baloldalon: egyrészt azt, hogy milyen komoly eltérés mutatkozik a pártelit és a párttagság politikai véleményében, másrészt azt, hogy erre milyen hatással van Corbyn személye és néhol populista-szélsőbalos megnyilvánulásai.

Ám most nem kifejezetten a Corbyn-jelenségről és a Munkáspárt válságos időszakáról szeretnék szólni, hanem egy meglehetősen furcsa helyzetről. A fontosabb és nagyobb támogatottságú brit pártok közül pont annak a két alakulatnak nem nő jelenleg a vezetője, amelyek a leginkább pártolják és forszírozzák a társadalmi sokszínűséget. A gimnáziumi informatikatanár kinézetű, mogorva Corbyn mellé a Liberális Demokraták élén Tim Farron sorakozik fel a női pártvezetőkkel szemben. A két párt közül természetesen a Munkáspárt a fontosabb erő, itt azonban eléggé elszigeteltek a női politikusok. A múlt hétvégi pártkongresszus során a női tagozat is tartott gyűlést, ám a beszámolók szerint ez olyan elszigetelt esemény volt, ahol folyamatosan a kormánypárt vezetőjét támadták. – Theresa May nő, de nem a húgunk vagy a nővérünk – mondta például Harriet Harman, a Munkáspárt korábbi alelnöke olyan hölgyeknek, akik „Így néz ki egy feminista” feliratú pólókban feszítettek.

Azt ugyan fel tudják mutatni a munkáspárti nők, hogy náluk a legmagasabb a képviselők közti nőarány: a 650 brit alsóházi képviselőből 191 nő, közülük 99 munkáspárti, miközben 130 férfi dolgozik a vörös frakcióban.

Ám ezzel együtt is kissé nevetségesnek tűnik a harcos kongresszusi feminista kiállás, hiszen a brit politika legtöbb fontos pártját nő vezeti jelen pillanatban.

Theresa May, a konzervatívok vezére az ország második miniszterelnöknője egyben, a brexitreferendumig meglehetősen sikeres, radikálisnak mondható UKIP pedig szeptember közepén választotta Nigel Farage utódjául Diane Jamest. Anglián kívül is sikeresek a politikusnők, hiszen a Skót Nemzeti Pártot (Nicola Sturgeon), a skót torykat (Ruth Davidson), a walesi Plaid Cymrut (Leanne Wood) és az északír Demokratikus Unionista Pártot (Arlene Foster) is nő vezeti.

Főleg annak függvényében tűnik komikusnak az elvtársnők hangos feminizmusa, hogy a pártelit és a párttagság a politikai alakulat 116 éves fennállása során sosem talált alkalmas nőt az elnöki posztra.

Idén szeptemberben lett volna esély erre, az ötvenöt esztendős Angela Eagle-t azonban megkérték, hogy a Corbyn ellen indítandó „egységes jelölt” érdekében álljon félre. Más kérdés, hogy Owen Smith végül nem járt sikerrel. Pedig a Munkáspártnak a mostani nehéz időkben – közvélemény-kutatástól függően 6–14 százalékkal vannak lemaradva a konzervatívokhoz képest – nagy szüksége lenne egy olyan női vezetőre, aki mögött fel tud sorakozni a pártelit és a párttagság is. A többi párt példája ugyanis azt mutatja, hogy többnyire jót tesz az alakulatok népszerűségének, ha nem férfi áll az élen.

A munkáspárti nőket azonban nem nagyon becsülik párton belül. Eagle félreállítását megelőzően a képviselőnő választókerületi irodájának ablakát egy téglával törték be. A zsidó származású Ruth Smeeth rendszeresen kap antiszemita, ócsárló üzeneteket. A nőtagozat magukat harcos feministának valló vezetői nem az üvegplafon áttörését tartják szem előtt, hanem azt, hogy a plafont áttörő miniszterelnök asszonyt – akinek legnagyobb hibája, hogy a főellenséget vezeti – támadják. Talán ezért is tart a brit Munkáspárt ott, ahol.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »