Noszogatni kell a kormányt, hogy a körmendi migránstábort haladéktalanul zárja be

Noszogatni kell a kormányt, hogy a körmendi migránstábort haladéktalanul zárja be

Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője a sajtótájékoztató elején elmondta: a Jobbik a körmendi migránstábor megnyitásának bejelentése óta folyamatosan tiltakozott – körmendi és budapesti sajtótájékoztatókon, parlamenti és képviselő-testületi felszólalásokban, lakossági fórumokon és tüntetéseken egyaránt hangot adtak annak, hogy a körmendiek nem kérnek a bevándorlókból, így a befogadóállomásból sem.

Az ellenzéki néppárt körmendi választókerületi elnöke kifejtette: a városban élők a Jobbik által szervezett vonulásos demonstráció után a vasárnapi népszavazáson is egyértelművé tették véleményüket migránskérdésben. A párt önkormányzati képviselője, Auer Miklós is erre hivatkozott a keddi képviselő-testületi ülésen, amikor ismételten arra kérte a város fideszes polgármesterét, hogy tegyen meg mindent a tábor mielőbbi felszámolása érdekében. A Jobbik örömmel értesült róla, hogy Bebes István a referendum utáni napon ilyen tárgyú levélben fordult a belügyminiszterhez – igaz hozzátette, hogy a fideszes politikus ezt korábban is megtehette volna. Bana Tibor aláhúzta:

bízik benne, hogy a kormány végre meghallja a körmendiek és környékbeliek hangját, ha már eddig nem sikerült, és mihamarabb megszüntetik az ideiglenesnek nevezett befogadóállomást.

Azt csak remélni tudjuk, hogy a város polgármestere – átértékelve korábbi álláspontját – a körmendi kórház, így a szülészet-nőgyógyászat visszaállítása érdekében is megteszi a szükséges lépéseket – zárta szavait.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »