Nógrádi szerint nagyon sok migráns lesz, akit nem fogad be Németország

Németország most beengedi a menekülteket, és elkezdődik velük szemben a vizsgálat, hogy jogosan kérik-e a státuszt a maradásra – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

A német állam most azt mondta, hogy ezeket az embereket beengedi, de nem azt, hogy befogadja. Öt évvel ezelőtt a német állam a beérkezők 16 százalékának adta meg a menekültstátuszt, ez az arány most fölment 35 százalékra. Ez azt jelenti, nagyon sok olyan migráns lesz, akit Németország nem fog befogadni – prognosztizálta a szakember.

Hírdetés

Európa most egy pontban egyetért, miszerint ezek az emberek Magyarországot elhagyhatják, de ha nem tudnak heteken belül megállapodni a stratégiai kérdésekről, a többi közt arról, mit kezdenek a két fővonallal, a Földközi tengerrel és a Balkánnak, Európa nagyon nehéz helyzetbe sodorja önmagát – tette hozzá.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »