Nógrádi "mondta a biztonságpolitikai szakértő" György felügyeli a sámándob hazahozatalát

Nógrádi "mondta a biztonságpolitikai szakértő" György felügyeli a sámándob hazahozatalát

Hogy Nógrádi György a Nemzet Szakértője, ahhoz kétség sem fér, elvégre rendszeresen elmondja a köztévében, hogy a migránsokkal baj van, ez pedig elegendő is ahhoz, hogy népszerűsége az egekben legyen.

Ha pedig így van, akkor nem maradhat fontos feladat nélkül a 2018-as kampány előtt sem – akkor majd bizonyára elmondja, hogy a terroristákat egyedül a Fidesz tudja megfékezni, de ez még a jövő zenéje! -, úgyhogy egy új állami cégnél kapott posztot a napi.hu infói szerint.

Nógrádi a milánói világkiállítás magyar pavilonjának, a sámándobnak a hazaszállításáért és újraépítéséért felelős állami cégnél, a Kárpátok-Alpok Zrt.-nél lett felügyelőbizottsági elnök.

Hírdetés

A pavilont május 31-ig kellett volna elbontani, de még mindig áll: az expó külön engedélyével új határidőt adtak, így jövő májusig akár a helyén is maradhat. Ha hazahozzák, Karcagra kerül, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be.

Ráadásul most már abban is biztosak lehetünk, hogy hazaszállítás közben nem erőszakolják meg/robbantják fel/késelik meg az erőszakos hordák. 

Szó mi szó, azért nyugodtabb lennék, ha út közben egyszer-kétszer Spöttle úr is ránézne!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »