Nógrádi: küszöbön a hadsereg bevetése

Nógrádi György szerint azért kellenek az új tervek Európa-szerte, mert az eddigiek nem voltak sikeresek. Bár a terrorcselekmények több mint 90 százaléka Európán kívül történik, jellemzően puha célpontok ellen, a franciák, a belgák, a németek azonban nem tudták kivédeni a terrort, ennek megfelelően új intézkedéseket hoznak – magyarázta az M1 Ma reggel című műsorában a biztonságpolitikai szakértő.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Nógrádi György szerint a korábbi szigorítások is kevésnek bizonyultak, mivel Európának már évekkel ezelőtt lépnie kellett volna. Az eddigi egyéni merényletek még kezelhetőek voltak ugyan, de az igazi nagy kérdés jelen pillanatban a németeknél és a franciáknál a hadsereg bevetése. Emlékeztetett arra is, a hadsereget az elmúlt évtizedekben saját hazában érdemben bevetni nem kellett.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »